Kritika
Dátum szerint Népszerűség szerint

Felhők fölött az ég – Michelangelo Antonioni, Wim Wenders: Al di lá delle nuvole / Túl a felhőkön

Újabb meglepetés. Nemcsak azért, mert a hazai forgalmazók az elmúlt tíz évben két banit sem adtak európai művészfilmekre, hanem azért is mert ez a film nem „mai csirke". Több mint öt éves. Hogy Antonioni utolsó filmje mégis a mozikba került, talán mégsem annyira az azóta mennyei filmstúdiókba költözött olasz nagymester elismertségének köszönhető, hanem inkább a felvonultatott sztároknak. John Malkovich, Sophie Marceau, Jean Reno, Iréné Jacob neve sokkal többet mond mozinézők ezreinek, mint az Antonionié. No meg a Wim Wenders nevénél is, aki alázatos társrendezőként segített megvalósítani a tolószékhez kötött mester elképzeléseit.

A legalsó nadrág – Mike Mitchell: Deuce Bigalow: Male Gigolo / Tök alsó

Eszükbejut néha Charlie Chaplin? A csavargó, aki az Aranyásókban a cipőfűzőjét eszi meg spagetti helyett? Vagy A diktátor zsidó borbélya, aki egész véletlenül Hitler hasonmása, és Brahms-ritmusokra borotváltja vendégeit? Vagy Stanley Laurel, azaz Stan, a híres páros egyik fele? Aki folyton szomorú, filmjeiben végig csetlik-botlik, de valahogy mégis mindig a kövér Pan viszi el a balhét?

Hasmars – Brian De Palma: Mission to Mars / A Mars mentőakció

A klasszikus asztronauta-film már születése óta a science-fiction műfaj mostohagyermekének számít: a formatervezésre érdemtelen alufólia-szkafandereikben ólomléptekkel tébláboló, kisképernyős arcú űrhajósok, akik számára egy alsónemű-csere is komoly logisztikai feladatot jelent nem sok eséllyel szállhatnak harcba a lézermeghajtású Skywalkerek és Flash Gordonok kozmikus héroszaival a mozinézők kegyeiért.

Haza és hasadás – Roland Emmerich: The Patriot / A hazafi

Félelemmel vegyes kíváncsisággal ültem be a moziba, mértékadó baráti forrásaim ugyanis „az idei év Postásának" nevezték a filmet, és ez az összehasonlítás (Kevin Costner alulmúlhatatlan tavalyi munkája mint negatív mérce) feltétlen tiszteletet ébresztett bennem.

Héja-nász – Diane Kurys: Les enfants du siécle / Az évszázad gyermekei

George Sand, a francia romantika botrányos életű írónőjének szerelmi kalandjai nemcsak a korabeli Párizs irodalmi világa számára jelentettek hálás témát. A filmművészet Sand románcait (így például az egyik leghíresebbet, a Chopinnel valót) többnyire már feldolgozta, csupán idő kérdése volt az írónő és Alfréd de Musset kapcsolatának a megfilmesítése. Ez alkalommal éppen egy francia rendező(nő) érezte úgy, hogy törlesztenie kell a szakma eme adósságát.

A nézők nem sírnak – Kimberly Peirce: Boys Don't Cry / A fiúk nem sírnak

Ez a film kakukktojásként bukkan fel a mifelénk vetített filmek között. Körülbelül úgy, mint főhőse az őt körülvevő társadalomban. Amerikai, a szó igazi értelmében független filmet nagyon ritkán látni az erdélyi mozikban. Könnyen meglehet, hogy egy szerencsés tévedés „áldozataiként" nyílik most alkalmunk megtekinteni ezt a filmet.