Dátum szerint Népszerűség szerint

Híradó-Disneyland – A Pro Tv, Antena 1 híradóit nézve

„A filmhíradó aktualitása és információs értéke minimális. A felhasznált elemek állandóan visszatérnek (…) A híradó stílusideálja ballisztikus: robbantani akar. A tempó mindenek felett való. Sok úgynevezett hír információs értéke nulla, s mint minden fecsegés, tértől, időtől független. Eltereli a néző figyelmét arról, ami történik.” Hans Magnus Enzensberger: A világ, mint szemétdomb (A filmhíradó anatómiája)

Videoklip lábjegyzettel – A híradó mint térkép és tapéta

„A szürrealisztikus keretbe ágyazott televíziós hírműsor az antikommunikáció modellje, olyan diskurzust képvisel, amely semmibe veszi a logikát, az értelmet, a kauzalitás és a következtetés szabályait. Ez az esztétikában a dadaizmusnak felel meg, a filozófiában a nihilizmusnak, a pszichiátriában a skizofréniának. A színházi szóhasználatban pedig varieté a neve.” (Neil Postman)

Pszeudo – Stanley Kubrick: Eyes Wide Shut / Tágra zárt szemek

Stanley Kubrick nem olyan filmrendező volt, akit iskolákba, irányzatokba lehetne besorolni. Kubrick a populáris műfajokban mozogva, jelentős közönségsikerekkel a háta mögött is megőrizte szellemi és művészi függetlenségét, azaz nem ő ment a divat után, hanem inkább ő teremtette. Szerző volt a szónak a francia új hullám teoretikusai által használt értelmében, szerző, akit nem az aktuális tendenciák, hanem saját személyes kézjegye felől azonosíthatunk.

A fantasztikus négyes – Trey Parker: South Park: Bigger, Longer and Uncut / South Park - Nagyobb, hosszabb és vágatlan

Amikor néhány évvel ezelőtt Stan Lee-t, a Marvel világhírű képregény-rajzolóját, akinek olyan sorozatok köszönhetik születésüket, mint a frissen filmesített X-Men vagy a legendás Pókember, az egyik comics levelezési rovatán keresztül megkérdezték, vajon miért kötötte Fantasztikus Négyes szupercsapatának tagjait egy-egy ógörög archéhez, az alkotó nemes egyszerűséggel annyit válaszolt, hogy fogalma sincs róla, egyáltalán nem állt szándékában és különben is mi az az arché.

Korai és roppant erős – Mundruczó Kornél: Nincsen nekem vágyam semmi

Ezt a filmet megelőzte a híre. A beavatottak, ahogy azt mostanában illik, már akkor kultuszt kiáltottak, amikor még senki sem látta, noha ezt aligha lehet pusztán szómágiával létrehozni. A témája – homoszexuális prostituáltak, vér és erőszak – ugyan kevéssé vonzó; noha divatos rágcsálnivaló a tömegnek, amely amúgy sem rendelkezik idevágó ismeretekkel (mint ahogy egyébként én sem). A februári Filmszemlén megkapta a legjobb elsőfilmnek járó díjat. Ezek után szinte csodálatra méltó, hogy a film sűrű szövésű, jó ritmusú, a helyi érdekességből egy általánosan érvényes atmoszférát teremteni képes munkának bizonyult, egy szemmel láthatóan nagyon tehetséges rendező első filmjének.

Egy angyal meghajol

Életem első filmjét valamikor a hatvanas évek legelején, egy dobrudzsai lágerben láttam, magam is lágerlakó, jóllehet még gyerek, öt éves sem, de fogolynak azért fogoly, névre szóló kilakoltatási paranccsal, pecsét, iktatószám, saját kezű aláírás, ahogy illik.

A mindenkihez szólás szabadsága – Szabó István: Sunshine / A napfény íze

Szabó István filmje ritka reakciót váltott ki hazai közönségéből: a véleményalkotás szinte kényszerű vágyát. Hetekkel a bemutató után még mindig nem hunyt ki az indulat a film körül, amely arra tett kísérletet, hogy az elmúlt százegynéhány év magyarországi történelmét egy zsidó család, a Sonnenscheinból lett Sorsok három generációjának történetén keresztül tárja elénk. Szabó nem kevesebbre vállalkozott, minthogy egy mozifilm időkorlátai között (a film hossza 180 perc, ma itt húzódik a filmidő határa) három emberöltő magánéleti és történelmi krónikáját sűrítse filmmé, a Ferenc József-i monarchikus-időktől, két világháborún és a kommunizmus évein át a jelennel bezárólag.

A meztelen film harmadik (dia)dala – Søren Kragh-Jacobsen: Mifunes sidste sang / Mifune utolsó dala

Az európai film, és annak intézményei fuldokolva levegő után kapkodnak, és az európai filmgyártás felettébb szükséges, de siralmas voltáról értekeznek. Koprodukciók készülnek közben, rengeteg pénzből, hatalmas stábbal, holnapi technológiával, neves öreg rendezővel, s ha a mozitechnika fejlettebb volna, az izzadságszag a nézőtéren is érződne. Be kellene látnunk: ez így nem megy. Hollywood abban a műfajban, amit maga teremtett, profi, s amíg hazai pályán játszik, nem lehet megverni. De akkor hol lehet?