A dolgok állása – Körkép az erdélyi filmes felsőoktatásról

2024. április 20. – írta

A filmkészítés közösségi műfaj, így ennek tanulása és elsajátítása is kreatív közeget, együttműködést feltételez. Erre a romániai magyar felsőoktatásban négy intézmény is teret biztosít. Az ezeken belül működő, filmművészettel (és nemcsak) foglalkozó intézetek vezetőit kérdeztük a tanszékek működéséről, a hallgatók munkáiról, célkitűzéseikről.

Az építész, aki az Úrnak is tervezett – Beszélgetés Egyed Csongorral, a Szegény párák art director asszisztensével

2024. április 19. – írta

Az idei Oscar-gála több díját is elnyerő Szegény párák stáblistájának jelentős részét magyar nevek teszik ki – számos magyarországi gyártócsapat dolgozott főként a látvány megtervezésében és elkészítésében. Egy csíkszeredai építész, Egyed Csongor is közéjük tartozik, vele beszélgettünk a díszlet mögötti világról.

Fergeteges világvége – Fallout (Amazon)

2024. április 18. – írta

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a videójáték-adaptációk aranykorát éljük: hosszú évek sikertelen próbálkozásai után az utóbbi években kritikai és anyagi sikereket is arattak különféle videójátékokból készült filmek és sorozatok.

Nyomokban kamaradrámát tartalmaz – Matt Brown: Freud’s Last Session / Freud: Az utolsó pszichoanalízis

2024. április 17. – írta

Mi történne, ha egy teljes napra összezárnánk Sigmund Freudot és C.S. Lewist, a 20. századi kultúrtörténet két gigászát? Milyen tanulságokkal gazdagítaná az emberiséget egy ilyen szellemi iszapbirkózás? Egyáltalán van értelme ezredszerre is vitába bonyolódni életről és halálról, Isten létezéséről és a lét elviselhetetlen nehézségéről? Matt Brown filmje érdekes kérdéseket vet fel, a megnyugtató válaszok viszont elmaradnak.

Filmkritikus a felvevőgéppel – Slobodan Šijan: Budi Bog s nama / The Great Tram Robbery (God Be With Us)

2024. április 14. – írta

A délszláv némafilmek után érdeklődők valószínűleg némi csalódással távoznak majd – a szerb filmgyártás születésének napjait felelevenítő, nosztalgiába ágyazott ironikus balkáni filmes hitvallásért beülők azonban minden bizonnyal maradéktalanul elégedetten lépnek ki Slobodan Šijan A nagy villamosrablás című filmjéről.

Mind egy kasztból valók vagyunk? – Ava DuVernay: Origin / Származás

2024. április 12. – írta

Mi az a rasszizmus? Honnan ered, és mi áll mögötte? És méginkább: mi kapcsolja össze a náci Németországot az indiai dalitok (érinthetetlenek) elnyomásával és az afroamerikaiakkal szembeni előítéletekkel? Ezekre igyekszik választ adni Isabel Wilkerson újságíró Caste: The Origins of Our Discontents című bestsellerében, amin Ava DuVernay filmje alapul.

Szűrő
Rovatok
Cikksorozatok
Filmműfajok
Tematikák

Friss film és sorozat

  • Ennél csak jobb jöhet

    Színes vígjáték, 120 perc, 2023

    Rendező: Eric Toledano, Olivier Nakache

  • A kiméra

    Színes filmdráma, kalandfilm, vígjáték, 130 perc, 2023

    Rendező: Alice Rohrwacher

  • Godzilla x Kong: Az új birodalom

    Színes akciófilm, sci-fi, 114 perc, 2024

    Rendező: Adam Wingard

  • A Majomember

    Színes akciófilm, thriller, 113 perc, 2024

    Rendező: Dev Patel

  • Az első ómen

    Színes horror, 120 perc, 2024

    Rendező: Arkasha Stevenson

  • Polgárháború

    Színes akciófilm, filmdráma, háborús, 109 perc, 2024

    Rendező: Alex Garland

  • Szellemirtók: A borzongás birodalma

    Színes fantasy, kalandfilm, sci-fi, 99 perc, 2024

    Rendező: Gil Kenan

  • Back to Black

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 2024

    Rendező: Sam Taylor-Johnson

  • Nasty

    Színes dokumentumfilm, sportfilm, 107 perc, 2024

    Rendező: Tudor Giurgiu, Cristian Pascariu, Tudor D. Popescu

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat

  • Ennél csak jobb jöhet

    Színes vígjáték, 120 perc, 2023

    Rendező: Eric Toledano, Olivier Nakache

  • A kiméra

    Színes filmdráma, kalandfilm, vígjáték, 130 perc, 2023

    Rendező: Alice Rohrwacher

  • Godzilla x Kong: Az új birodalom

    Színes akciófilm, sci-fi, 114 perc, 2024

    Rendező: Adam Wingard

  • A Majomember

    Színes akciófilm, thriller, 113 perc, 2024

    Rendező: Dev Patel

  • Az első ómen

    Színes horror, 120 perc, 2024

    Rendező: Arkasha Stevenson

  • Polgárháború

    Színes akciófilm, filmdráma, háborús, 109 perc, 2024

    Rendező: Alex Garland

  • Szellemirtók: A borzongás birodalma

    Színes fantasy, kalandfilm, sci-fi, 99 perc, 2024

    Rendező: Gil Kenan

  • Back to Black

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 2024

    Rendező: Sam Taylor-Johnson

  • Nasty

    Színes dokumentumfilm, sportfilm, 107 perc, 2024

    Rendező: Tudor Giurgiu, Cristian Pascariu, Tudor D. Popescu