A komédia isteni lábfeje – Monty Python-portré I.

Tudják, miről beszélek, nem? Terry Gilliam összetéveszthetetlen animált főcíméről, amely alatt John Philip Sousa The Liberty Bell című katonai indulója szól s egyszer csak megjelenik a sorozat címe: Monty Python’s Flying Circus, azaz Monty Python repülő cirkusza.

Apa nagyon égő – Sean Anders: That's My Boy / Apa ég!

Adam Sandler. Valaha úgy tekintett a filmszakma erre a magánéletében meglepően introvertált komikusra, mint az öreg Dangerfield vagy Mel Brooks esetleges utódjára. Mindez nagyon rég volt, és talán már el sem lehet hinni, de tény, hogy Sandler tudott, és tudna villanni.

Az emberbe épített szextáns – Roland Emmerich: Végzetes érzelmek hálójában

[kabaré] „A film napjaink egyik legnépszerűbb információs, ismeretterjesztő, szórakoztatási és művészeti célú  technikai eszköze” (Wikipédia). Mióta 1895 februárjában szabadalmaztatták a kinematográfot, a Lumière fivérek találmányát, meghasadt a valóságunk díszlete: egy csillapgakapu, amin nem kopogtatunk, de bekukucskálunk, egy fekete lyuk párhuzamos dimenziókba, mindösszesen egyetlen valós, érvényes, releváns féregjárat nyílt meg, amin át (ősidők óta óhajtottan, végre) magunkba láthatunk. Ránk esteledett/borult az amerikai éjszaka, ketyeg a magic hour.

Emmerich túl jó filmje – Roland Emmerich: Végzetes érzelmek hálójában

[kabaré] „Légy hű önmagadhoz. Nem engedheted, hogy érzelmeid kísértsenek. Légy, akár egy lombhullató, amely lombjait hullatja, de sosem tekint rájuk vissza. Könnyeid sose gördüljenek le arcodon csak úgy, és higgy a végzet igazában, hiszen a végzet igaza igazabb, mint egyéb igaz, ami nem tud egészen annyira igaz lenni sosem.” Ritkán fordul elő, hogy egy mai filmben elhangzó herzogi idézettel indíthasson az ember egy kritikát, de valahol lelkem legeslegmélyén, ahol a film nem puszta filmként hat rám, hanem, mint atomjaira bontott érzelmet tároló impulzusok tömege, azt hiszem megengedhetem magamnak.... Ezúttal nagyon eltaláltak valamit.

Claude Rains már tudja – És most már Bogart is

„Szabadság, szerelem" – jutottak Rick eszébe a költő szavai (bármiféle rangsorolás nélkül), amint a repülő harsogva húzott el felettük. A mellette álló kapitányra pillantott, és bársonyosan megfogalmazódott benne egy mondat. Csak hát kár, hogy a kapitány – mint minden francia – képtelen megtanulni angolul. Így hát aztán hamar visszaszívta.

„Machete don’t text” – 2010 legjobb filmes beszólásai

Talán évről évre nehezebb egy ilyen jellegű listát összeállítani – egyre kevesebb az igazán emlékezetes film, a frappáns beszólásokról nem is beszélve. Ennek ellenére megpróbáltam összegyűjteni az év legjobbjait, noha a legszellemesebb poént már rögtön lelőttem a címben, azért íme a többi.

A legtisztább woodykum – Woody Allen: Annie Hall, 1977

Nem emlékszem, mikor láttam először, ahogy arra sem, azóta hányszor. Azt sem tudom, a barátaim mikor, de kapásból senki nem jut eszembe, aki ne ismerné. Alvy vagy Annie mondatai, kettősük egy-egy jelenete, az egész film számunkra hivatkozási alap lett. Mégsem humoros aforizmagyűjtemény csupán: szerelmi történetbe oltott lélektani anamnézis, melyet a személyesség aurája, pontosabban a szerzői személyiséggel való játék tesz különlegessé.

Says who? Fellini? – 2008 legjobb filmes aranyköpései

Minden év végén megpróbálok felállítani egy kis „kedvenceim voltak az idén” toplistát, csak úgy fejben, csak úgy magamnak – bár évről évre kevesebb olyan film akad, amit egyáltalán rákerülhetne a listára. Az idén a kiéhezett szemek helyett a fülek mindenképpen jóllakhattak: botrányos beköpésekből akadt bőven! Íme a top-csokréta, és igen, Joker megint itt van!