Hatalmi vágy és szerelmi birtoklás – Balogh Béla: Hegyek alján (1920)

A Hegyek alján című filmet 1920 júliusában mutatták be a Star filmgyár kétnapos sajtóbemutatóján az Omnia moziban. A színházba járó közönségnek nem volt ismeretlen a film története, a forgatókönyv a Budapesten is bemutatott és a film készítésekor is műsoron tartott opera, a Hegyek alján librettójából készült. Ám nemcsak D’Albert operája, hanem az opera alapjául szolgáló katalán színdarab is rendkívüli népszerűségnek örvendett a századfordulón, az európai kulturális fővárosokban és a tengerentúlon egyaránt.

Gelman-kommentár, ahogyan mesteremberek előadják Jeles András betanításában – Jeles András: Álombrigád (1983)

Aligha van olyan filmje a ’80-as évek „új érzékenységének”, amely annyira harsányan viselné azokat a neo-avantgárd jegyeket, mint Jeles András Álombrigádja (1983).  A termelési darabot eljátszani készülő brigád széteső képfolyama és narratívája ugyan rokonának tűnik az egyidős Jégkrémbalett-tel (1984) és a Kutya éji dalával (1983), mégis – talán betiltása okán – kívülre került ebből a „szériából”. Jeles harsány formalizmusát rendszerkritikára használta, művét emiatt hét évre dobozba zárták. A bemutatóig többen ellesték és kiforralták fogásait.

Gyerekjáték – Jeles András: Angyali üdvözlet (1984)

Jeles András harmadik (bemutatás szerint második) nagyjátékfilmjében nem kortárs társadalmi nihilizmust (A kis Valentino, Álombrigád), hanem lételméleti világdrámát rendezett: a Madách-féle Az ember tragédiáját tízévesekkel ültette vászonra. Ám experimentalizmusán és az álom motívumának felhasználásán nem változtatott, miképpen üzenete komorságán sem.

Fábiánék szembesülései – Fábri Zoltán: Magyarok (1978)

Fábri Zoltán őszikéinek egyik lesikerültebb ciklusa a szabolcsi szegényparaszti Fábián család nemzedékeiről mesélő filmkettőse. Az apa első világháború utáni tragédiája (Fábián Bálint találkozása Istennel, 1981), s a fiú második világégés alatti rezignált vendégmunkás-története közül utóbbit forgatta le előbb a direktor. A Magyarok gyártásra beadott egyoldalas szinopszisa szerint a film szereplői „alacsony tudatszintű emberek, de természetes ösztöneik, ősi igazságérzetük… állásfoglalásra készteti őket, a döntő helyzetekben az áldozatok mellé állnak.”

Kicsit sárga, kicsit savanyú – Bacsó Péter: A tanú, 1969

A tanú közel negyven év után tért vissza a francia Riviérára, ahol idén májusban a Cannes Classics program részeként került először vászonra a film eddig dobozban pihentetett, cenzúrázatlan változata. A forgatás befejezése óta eltelt fél évszázadban A tanú a kommunizmussal, illetve a mindenkori diktatúrával való szembenállás egyik szimbólumává vált Magyarországon. Bacsó Péter klasszikusának újbóli bemutatása ezért a nemrég befejezett digitális felújítás és az eddig nem látott jelenetek miatt akár igazi filmünnep is lehetne – ha egy kicsit könnyebben el tudnánk vonatkoztatni attól a rengeteg lábjegyzettől, amelyek a mai napig is gyűlnek a mű alá.