OK, communist boomer! – Szabó István: Álmodozások kora

Bár a filmkritika és maga Szabó István sem sorolja a legsikerültebb filmjei közé, az Álmodozások kora 55 év múltán is ropogósan friss, szellemes munka, ami olyan nyelven és olyan problémákról beszél, amivel könnyen azonosulhatnak az ún. mai fiatalok. Generációzás, kapunyitási pánik, teszetoszaság: ha ma születne, Reisz Gábor rendezné, és Szabó Benedek írná a zabolátlan álmodozások filmzenéjét.

„Mindenkit le lehet győzni” – Bácskai Lauró István: Gyula vitéz télen-nyáron, 1970

Van pár olyan magyar film, amely megelőzte a korát. Nem kérdés, ide sorolandó Bácskai Lauró István rendezése, az idén ötven éves Gyula vitéz télen-nyáron is. A film úgy fordítja fonákjára a búval teli magyar néplelket, mint egy porszívó porzsákját: koszosak leszünk ugyan, de végig azon röhögünk, hogy hogy a fenébe is lehetünk ilyen hülyék.

Szocialista Hollywood – Várkonyi Zoltán: Egri csillagok, 1968

Ha létezik tökéletes recept klasszikus történelmi filmez, ennél a produkciónál úgy álltak össze az (egri) csillagok, hogy egy generációkon át fogyasztott termék lett a végeredmény. Alapnak jelen van a legelterjedtebb magyar regény, büdzsé verhetetlen mennyiségben, egy csipetnyi kínos jelenet és egy nagy kanál magyar tehetség. Hogy ez mihez volt elegendő, azt a nosztalgiamáz letörlésével lehet leginkább szemlélni.

Erózió – Dárday István–Szalai Györgyi: Filmregény – Három nővér (1977)

A leghosszabb magyar film jelzőjével Tarr Béla Sátántangója büszkélkedhet. De kevesen tudják, hogy Tarr a dobogó második (sokáig vezető) helyét elfoglaló, négy és fél órás Filmregénynek a rendezőasszisztense volt, míg állandó alkotótársa, Hranitzky Ágnes a vágója. De vajon mennyire nézhető a Filmregény? Mit adhat manapság a Budapesti Iskola improvizált, beszélő fejes doku-játékfilmje? Aki beleveti magát, nehéz filmet kap, de cserébe hitelesen átélheti a pangás éveinek (1964-1982) legkisebb rezdüléseit is. A Filmregény ugyanis igazi történelmi forrás, a ’70-es évek elbeszélése.

Hatalmi vágy és szerelmi birtoklás – Balogh Béla: Hegyek alján (1920)

A Hegyek alján című filmet 1920 júliusában mutatták be a Star filmgyár kétnapos sajtóbemutatóján az Omnia moziban. A színházba járó közönségnek nem volt ismeretlen a film története, a forgatókönyv a Budapesten is bemutatott és a film készítésekor is műsoron tartott opera, a Hegyek alján librettójából készült. Ám nemcsak D’Albert operája, hanem az opera alapjául szolgáló katalán színdarab is rendkívüli népszerűségnek örvendett a századfordulón, az európai kulturális fővárosokban és a tengerentúlon egyaránt.

Gelman-kommentár, ahogyan mesteremberek előadják Jeles András betanításában – Jeles András: Álombrigád (1983)

Aligha van olyan filmje a ’80-as évek „új érzékenységének”, amely annyira harsányan viselné azokat a neo-avantgárd jegyeket, mint Jeles András Álombrigádja (1983).  A termelési darabot eljátszani készülő brigád széteső képfolyama és narratívája ugyan rokonának tűnik az egyidős Jégkrémbalett-tel (1984) és a Kutya éji dalával (1983), mégis – talán betiltása okán – kívülre került ebből a „szériából”. Jeles harsány formalizmusát rendszerkritikára használta, művét emiatt hét évre dobozba zárták. A bemutatóig többen ellesték és kiforralták fogásait.

Gyerekjáték – Jeles András: Angyali üdvözlet (1984)

Jeles András harmadik (bemutatás szerint második) nagyjátékfilmjében nem kortárs társadalmi nihilizmust (A kis Valentino, Álombrigád), hanem lételméleti világdrámát rendezett: a Madách-féle Az ember tragédiáját tízévesekkel ültette vászonra. Ám experimentalizmusán és az álom motívumának felhasználásán nem változtatott, miképpen üzenete komorságán sem.