Az Édentől Vadnyugatra – Terrence Malick westernfilmjei

A texasi születésű Malick eddigi életműve mindössze pár korai forgatókönyvből, egy rövid vizsgafilmből, valamint négy általánosan (el)ismert hollywoodi mozidarabból áll. Az ezeken átvonuló, a klasszikus filmstílus és modern szöveg közötti kontraszt műveit egyszerre teszi rendhagyó zsánerkísérletekké és személyes szerzői alkotásokká.

A hercegnő, a pite és a többiek – Egy sikerműfaj keresztmetszete

A Dogville forgatására érkezett Paul Bettany szállodai szobájában az ágyra hajította azt a pornólapgyűjteményt, amelyet rendezője, Lars von Trier utasítására szerzett be a reptérről errefelé. Ekkor lépett a szobába Nicole Kidman, megismerkedni filmbeli partnerével. „Nicole köszönt, mire Lars azt mondta, hogy neki mennie kell, de Nicole feltétlenül nézze meg az impozáns pornógyűjteményemet – emlékszik vissza a színész. – Ettől nekem elállt a szavam, és olyan zavarba jöttem, mint egy 13 éves kisfiú. Hiába mentegetőztem Nicole Kidman előtt, hogy ezek nem az enyémek, hanem a rendezőnké, egyre cikibb volt a helyzet. Öt perc múlva motozást hallottam a folyosóról. Kiderült, hogy a kínos beszélgetés alatt Lars von Trier végig hallgatózott. Tiszta őrült ez a pasas!”1

Az önző crossover – A keresztfilmek és a kulturális evolúció

A 2004-es esztendő legfontosabb tömegfilmes eseményének Hollywood történetében kétségtelenül a crossoverek térhódítása számít: amit a hetvenes években a műfajkeveredési hullám, a nyolcvanas években az elszabadult sequel- és remake-láz, a következő évtizedben pedig a képregény alapú játékfilmek elszaporodása, azt jelenti az ezredfordulón túl a különböző játékfilmes textusok legmagasabb fokú összeolvadásával létrejött keresztfilm, ahol már nem csupán tárgyi univerzumok vagy epizodisták bukkannak fel más mesékben (Shrek-filmek), de maguk a narratívák gerincét jelentő hősök adnak egymásnak randevút egyazon történeten belül. A stratégia nem először áll az óriásstúdiók szolgálatába: ez történt a negyvenes évek elejére kifulladt Universal-horrorgyárral (Frankenstein és a Farkasember) vagy a tizenöt évvel később elburjánzó Toho szörnyfilmeknél (Godzilla és King Kong). A kérdés azóta is változatlan: vajon kinek az érdekeit szolgálja a leginkább ez a különös újrahasznosítás?

A noir élt, él és élni fog: a neo-noir – A film noir 3/3.

Bár a hivatalos nyilvántartás szerint Orson Welles 1958-as A gonosz érintése (Touch of Evil; fsz: Welles, Charlton Heston, Janet Leigh) című filmje egyszer s mindenkorra lezárta a fekete szériát, mind a mai napig találkozhatunk késői leszármazottaival. Az érdeklődés mind az alkotók, mind a nézők részéről változatlan, és semmi okunk azt hinni, hogy a noir népszerűsége, vonzereje a jövőben csökkenne.

Noir-rendezők: Lang, Siodmak, Wilder, Ulmer – A film noir 3/2.

Mint ahogy arról már szó esett, a film noir mindenekelőtt egy erőteljes hangulat filmen való megjelenítése. A hangnem vészjósló (okkal az) és pesszimista, a bukás mindvégig a „levegőben van”, a végzetszerűség egyre nyilvánvalóbb. A hangsúly tehát az atmoszféra megteremtésén van, s ebben a rendező nélkülözhetetlen „tettestársa” az operatőr.

Film noir: A fekete széria – A film noir 3/1.

Az életmódban bekövetkezett változások, a megváltozott szerepek és erkölcsi normák, a korrupció térhódítása és a háború elől Amerikába menekülő európai filmesek, valamint a freudi tanok (megosztott én) amerikai importja révén a negyvenes években új stílusirányzat született: a film noir, azaz a „fekete film”.

Az európai vadnyugat hőskora – A western története 3/3.

Európában a film őskorától kezdve készültek westernek. A század elején Franciaországban Joe Hamman, Németországban pedig Lugosi Béla főszereplésével forgattak vadnyugatinak nevezett filmeket. Az európai western azonban csak a hatvanas években teremtett iskolát.

A „felnőtt” westernek időszaka – A western története 3/2.

A húszas-harmicas évek hollywoodi futószalagján megjelennek és fényesre csiszolódnak a western kliséi: D. W. Griffith, William S. Hart, Tom Mix, John Cruze. John Ford és John Wayne együttműködése már az „érett” western korszakát fémjelzi. Az ötvenes évekre pedig a műfaj amerikai ága annyira árnyalt és túlérlelt lesz, hogy megújulásához „külső segítségre” van szüksége.