Nagypolgári fenegyerek – Bujtor István portréja

Szinte hihetetlen, hogy Bujtor István immár tíz éve, hogy az égi vizekre evezett. Figurája ma is velünk élő legenda. A közgazdász végzettségű Bujtor – eredeti nevén Frenreisz – István ugyanis nem csak (Balázs Béla-díjas) színész volt, hanem producer, rendező, forgatókönyvíró, színházigazgató, jellegzetes szinkronhang és még sorolhatnám, mi minden. Egyéniség. Igazi reneszánsz ember.

Az utolsó csodagyerek – Erich Wolfgang Korngold portréja

Max Steiner mellett a szintén közép-európai származású Erich Wolfgang Korngold számít a klasszikus stúdiókorszak másik legmeghatározóbb filmzeneszerzőjének. Ám amíg Steiner feltartóztathatatlan tempóban több mint 200 filmhez adta nevét, a válogatósabb Korngold csupán 18 mozifilmen dolgozott. Úgy tűnik, neki ennyi is elegendő volt a halhatatlansághoz…

Egy forradalmi életmű, a VÉGE felirat felől nézve – Dušan Makavejev-portré

Borzasztó leírni, nem a cinizmus mozgatja az ujjakat a laptopon: Dušan Makavejevnek meg kellett halnia, hogy eszünkbe jusson, hogy élt. Hogy felidéződjenek bennünk filmjeinek címei, képsorai, hangulati, szemléleti sajátosságai, és a fejünkhöz kapjunk: hát persze, ő volt a jugoszláv új hullám, a végül „feketének” minősített novi film vezéralakja, a modernista európai filmművészet egyik legjelentősebb egyénisége. Egykori kedvencünk, bálványunk.

Esernyők és szélmalmok – Michel Legrand-portré

Kevés olyan zeneszerző akad, aki egyszerre képes drámailag sikeres aláfestést és igazi fülbemászó slágereket írni – főleg, ha ugyanazon a filmen belül kell elérni ezt a hatást. Az idén januárban elhunyt Michel Legrand mind Franciaországban, mind Hollywoodban tevékenyen kivette a részét a munkából, karrierje minden évtizedében nyerve egy Oscart. Míg az aláfestések díjakat nyertek, a dalok jazzsztenderdekké váltak.

Szex, borzongás és rocksztárok – Nicolas Roeg-portré (1928–2018)

Az operatőr a vérét adta az egyik jelenetért, a tériszonyos Donald Sutherland pedig vállalta azt, amit a kaszkadőr sem mert, sőt fiát is Roegnek keresztelte. Hosszú élete és pályafutása alatt alig egy maréknyi említésre méltó, azóta kultstátuszt kiérdemelt filmet készített. Pszichedelikus látomásaival, az idősíkok folyamatos váltogatásával, a főszereplő rockbálványokkal és tabudöntögető szexjeleneteivel Nicolas Roeg kitörölhetetlenül beírta magát a brit filmtörténet legnagyobbjai közé.

Állócsillag – az „örök Anikó” – Széles Anna-portré

Amikor a sztárt még filmcsillagnak hívták, és a marosvásárhelyi színészképzőt Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolának, járt oda egy lány... Karcsú, szőke, mosolygós, a szeme kék, mint a tiszta égbolt, s az egész jelenség olyan meseszép, mint egy megelevenedett Tündér Ilona. Ő lett a mi állócsillagunk. Széles Anna.

A zenemindenség elmélete – Jóhann Jóhannsson-portré

Alig tíz éves nemzetközi filmzenei karrierje során az izlandi születésű Jóhann Jóhansson gyorsan aláhulló, mégis ragyogó üstökösként jelent meg a műfaj egén. Karrierje során kétszer jelölték Oscar-díjra A mindenség elmélete, valamint a Sicario – A bérgyilkos zenéje miatt, a 2010-es évek végén azonban egy sorozatos mélyrepülés, illetve több nagyszabású projekt párhuzamos elvesztése közvetetten a halálához vezetett.

Don Juan, a dán királyfi – Cserhalmi György aránytalan portréja

Cserhalmi örök nyughatatlanként jelent meg a ’70-es évek elején a színpadon és a filmvásznon. Hamlet, Don Juan és Coriolanus szerepében ünnepelte a kritika. A ’80-as években Jancsó, Bódy, Lugossy, András és Tarr „állandó” színésze, majd szinte alkotótársa lett. A rendszerváltás generációjának is meghatározó alakja maradt. Színházcsináló, aki idén, halkan ünnepelte hetvenedik születésnapját.