Lynch-hangulat – Angelo Badalamenti-portré

Angelo Badalamenti életének néhány részlete majdnem olyan bizarr fordulatokkal teli, mint egy David Lynch-film. Bárzongoristából lett a legendás rendező legfőbb zenei munkatársa. Amikor az 1980-as években a szintetizátor forradalmasította a filmzenék világát, Badalamenti volt az egyik első zeneszerző, aki a textúrákra helyezve a hangsúlyt nem feltétlenül a cselekményre fókuszált, hanem hangulatokat festett meg. Jazzes múltjával kombinálva mai napig ezek a legnépszerűbb szerzeményei, boszorkánykonyhájából azóta inkább lemezek, mint filmzenék kerülnek ki.

A magyar film komikusa – Emlékezés az 50 éve elhunyt Latabár Kálmánra

Bár nem ritka felénk sem, hogy egy előadóművész a szintén előadóművész szülők nyomdokaiba lép, jól ismerjük ezt a jelenséget a színháztörténetből is. Ám az mégiscsak kuriózum, hogy egy család tagjai oly sok generáción át töretlenül gyakorolják a színészmesterséget, mint a Latabárok. Ők talán a legismertebb család, akik generációkon át adtak színészeket a magyar színház- és filmművészetnek. Közülük is Latabár Kálmán számított a legismertebb és legfoglalkoztatottabb színésznek.

Susan Sontag és a film

Susan Sontag elsősorban teoretikusként ismert, esszéi, valamint fotóról, betegségről, AIDS-ről, háborúról szóló tanulmányai szereztek nemzetközi hírnevet neki. Filozófusként, íróként, tanárként, politikai aktivistaként, színházi és filmrendezőként is tevékenykedett, öt regény, három dráma szerzője. Továbbá négy játékfilm rendezője és forgatókönyvírója is volt, amelyek 1969-1983 között készültek.

Egy reneszánsz ember – Franco Zeffirelli-portré

Bár a legtöbben valószínűleg akkor találkoztunk a nevével, amikor gimiben egyszer végig kellett ülnünk a Napfivér, Holdnővért, Franco Zeffirelli igazi reneszánsz művész volt, akinek már a születését is legendák övezik. A karizmatikus és a kulturális értékekre rendkívül érzékeny fiatalember egészen alulról, színházi kellékek összeszerelésével indította el bő hat évtizeden átívelő, utánozhatatlanul sokoldalú pályáját, amelynek számos emlékezetes filmalkotást köszönhetünk. Pedig a tavaly elhunyt rendező nem is elsősorban a mozivásznon alkotta a legmaradandóbbat.

Nagypolgári fenegyerek – Bujtor István portréja

Szinte hihetetlen, hogy Bujtor István immár tíz éve, hogy az égi vizekre evezett. Figurája ma is velünk élő legenda. A közgazdász végzettségű Bujtor – eredeti nevén Frenreisz – István ugyanis nem csak (Balázs Béla-díjas) színész volt, hanem producer, rendező, forgatókönyvíró, színházigazgató, jellegzetes szinkronhang és még sorolhatnám, mi minden. Egyéniség. Igazi reneszánsz ember.

Az utolsó csodagyerek – Erich Wolfgang Korngold portréja

Max Steiner mellett a szintén közép-európai származású Erich Wolfgang Korngold számít a klasszikus stúdiókorszak másik legmeghatározóbb filmzeneszerzőjének. Ám amíg Steiner feltartóztathatatlan tempóban több mint 200 filmhez adta nevét, a válogatósabb Korngold csupán 18 mozifilmen dolgozott. Úgy tűnik, neki ennyi is elegendő volt a halhatatlansághoz…

Egy forradalmi életmű, a VÉGE felirat felől nézve – Dušan Makavejev-portré

Borzasztó leírni, nem a cinizmus mozgatja az ujjakat a laptopon: Dušan Makavejevnek meg kellett halnia, hogy eszünkbe jusson, hogy élt. Hogy felidéződjenek bennünk filmjeinek címei, képsorai, hangulati, szemléleti sajátosságai, és a fejünkhöz kapjunk: hát persze, ő volt a jugoszláv új hullám, a végül „feketének” minősített novi film vezéralakja, a modernista európai filmművészet egyik legjelentősebb egyénisége. Egykori kedvencünk, bálványunk.

Esernyők és szélmalmok – Michel Legrand-portré

Kevés olyan zeneszerző akad, aki egyszerre képes drámailag sikeres aláfestést és igazi fülbemászó slágereket írni – főleg, ha ugyanazon a filmen belül kell elérni ezt a hatást. Az idén januárban elhunyt Michel Legrand mind Franciaországban, mind Hollywoodban tevékenyen kivette a részét a munkából, karrierje minden évtizedében nyerve egy Oscart. Míg az aláfestések díjakat nyertek, a dalok jazzsztenderdekké váltak.