Analóg és digitális között – Filmvetítés és forgalmazás a DCP korában

Több mint száz éven keresztül a filmeket celluloidról vetítették a mozikban: egy átlátszó, a szélein kilukasztott (perforált) műanyagszalagról, 4 perforációnyi „magas” képekkel. Első használata óta (1891-ben, Edison Kinetoszkópjában) a 35mm-es filmszalag lett a legelterjedtebb hordozó. Persze, közben megjelentek rajta a színek, meg a 4 perforáció közé szorított filmkép aránya is változott, meg később még a hangsáv is rákerült a szélére, de a működési elv ugyanaz maradt, így egy 1900-ból származó filmszalagot elvileg simán le lehetett játszani egy 2000-ben készített vetítőgéppel.

A perforációtól a képpontig (és vissza) – Kis képformátum- és képhordozó-történet

A mozgókép világát sokáig a technikai lehetőségek határozták meg. Azok a képarányok, amelyek az elmúlt 150 év alatt kialakultak, két kötöttségnek vetették alá magukat: az egyik a fektetett forma, a másik a „képeslaplátás”. Ez utóbbin egy, a nyomdatechnikában meghonosodott, az aranymetszés arányaihoz közel álló 2x3-as keresztarányt értenek. Így alakultak ki azok a filmhordozóra felvitt képformátumok, amelyek a mai napig uralják a celluloid világát.