Megszólal a ponty – Abel Ferrara: Siberia
Talajt vesztett Willem Dafoe, nagy mellű, meztelen nők, és egy mentális utazás Abel Ferrara új filmje, a Siberia szervezőelvei.
Talajt vesztett Willem Dafoe, nagy mellű, meztelen nők, és egy mentális utazás Abel Ferrara új filmje, a Siberia szervezőelvei.
Ferrara filmje Pasolini utolsó napjának eseményeit követi 1975. november 2.-án bekövetkező haláláig. A lineáris történetvezetésbe a félbemaradt művek nyers felidézését sűríti, ami egy fantázia-kollázs képzetét kelti, és bár felmenti a szerzőt az alól, hogy sajátos látásmódot kínáljon a gyilkosság körülményeiről, mégsem elég hiteles.
Abel Ferrara napjainkra hátat fordított a filmvilágnak, még mindig mintha a hetvenes években élne – ennek köszönhetően legújabb filmjei ugyanolyan egyenes ági leszármazottai az akkori arthouse csúcsteljesítményeinek, mint korai zsengéi. Fénykora a kilencvenes évek első felére tehető, azóta filmjei veszítettek intenzitásukból, mozik helyett javarészt filmfesztiválok játsszák és díjazzák őket, de még mindig egy nyughatatlan képköltő szkeccsei.
Ha van self-made man a kortárs amerikai független filmben, az mindenképpen a tavaly hatvanéves Abel Ferrara. New York pereméről jön, pályáját alantasnak elkönyvelt grindhouse-műfajokkal (pornó, horror, exploitation) kezdi, napjainkra viszont filozofáló-moralizáló kultrendezőként tekintenek rá, kritikusok és cinefilek méltatják. Néhány hollywoodi produkciót is találni filmográfiájában, de így sem kapja meg a megérdemelt figyelmet.
„…és Cannes, oda jársz?” – lyukadunk ki majd minden beszélgetés során, ha fesztiválokról van szó. Barátok, kollégák, külföldi sajtós ismerőseim és a filmesek egytől egyig azt kérdezik, járok-e Cannes-ba, mióta filmes eseményeket kezdtem el látogatni. Mintha ez valami fokmérő lenne.