Toronymagas a setétség – Nikolaj Arcel: The Dark Tower / A Setét Torony

„Stephen King nyolckötetes regényfolyama méltó adaptációt kapott” – szólna a sommázat, ha valaki olyan írná, aki gyűlöli Stephen Kinget. Én se nem gyűlölöm, se nem imádom, sőt, még eme sorozat könyveit sem olvastam, de a film 95 perce alapján így is tudom, hogy ez a film méltatlan Kinghez. Mivelhogy önmagában, nem feltétlenül adaptációként is gyenge.

12:07 – J.A. Bayona: A Monster Calls / Szólít a szörny

Ne kisgyerekkel nézd meg ezt a filmet, a Szólít a szörny nem egy átlagos fantasy. Súlyos (melo)dráma, amelyikben elfelejted, hogy éppen akvarellanimációt vagy CGI-szörnyet nézel, azt is, hogy végülis egy mesére ültél be: olyan elemi erővel markol a szívedbe, hogy ha szoktál, ha nem filmeken pityeregni, most egész biztosan fogsz.

A semmi utolsó megkísértése – Martin Scorsese: Silence / Némaság

Hihetünk-e még abban, hogy Bergman, Tarkovszkij és még egy sor klasszikus után lehet újat mondani Isten csendjéről, kínzó némaságáról – más nézőpontból nézve az ember metafizikai magányáról? Előrebocsátom, hogy Scorsesének sem sikerült ez legújabb filmjében. Mégis, amiért a Némaságot érdemes megnézni (sőt talán újranézni), az főleg stílusában, elegánsan újracsomagolt, visszafogott üzenetében rejlik.

Milyen mély a Nyúlbélák ürege? – Fábri Zoltán: Isten hozta, őrnagy úr! (1969)

Sokféleképpen lehet a háborúról, vagy éppen annak hatásairól értekezni. Megmenthetjük Ryan közlegényt, kacaghatunk a 22-es csapdáján, rácsodálkozhatunk Hans Landa kegyetlenül eszes eszmefuttatásaira, vagy éppen élvezhetjük a napalm szagát korán reggel. Lehet szomorúan, drámaian, véresen, vidáman, szívbemarkolóan vagy naturalistán. Vagy esetleg megnézhetjük, hogy mit művel az emberrel, mint ahogy teszi ezt A szarvasvadász, a Rambo (szigorúan az 1. rész), vagy éppen az Örkény-Fábri-Latinovits trió és az Isten hozta, őrnagy úr!