BRD, BRD über alles…! – David Wnendt: Er ist wieder da / Nézd ki van itt

A magyar felmenőkkel is büszkélkedő Timur Vermes 2012-es regényében (magyarul: Nézd ki van itt) Adolf Hitler visszatér a mai Németországba. A regény hatalmas sikert aratott, és Magyarországon is jól fogadta a kritika. Pedig nálunk Moldova György már 1973-ban eljátszott a Führer visszatérésének gondolatával (Titkos záradék), és ha sorait elolvassuk, zavarba ejtő dramaturgiai hasonlóságokat fedezhetünk fel a filmmel; az egzotikus betyártúra, a szatirikus filmforgatás mintha mind-mind visszaköszönnének David Wnendt „adaptációjának” képkockáiról. S a hazai nézők talán pont emiatt egy kicsit másképpen is nézhetik ezt az alkotást.

Fáradt Dekameron – Paolo és Vittorio Taviani: Maraviglioso Boccaccio / Csodálatos Boccaccio

A filmművészet virágkorának még alkotó nagy doyenjei közül kevesen vannak már közöttünk (Olmi, Bellocchio, Zeffirelli). Késői műveiken a fáradtság jelei látszódnak, mégis érdemes odafigyelni rájuk, hiszen a filmkészítés talán utolsó olyan szerzői ők, akik még teljesen a kép művészetének gondolták a mozit, és e módszer szerint forgatták filmjeiket. A Taviani fivérek „őszikéikben” e miliőnek állítanak „emléket”, s mankóként a nagy klasszikusokat (Tolsztoj, Shakespeare) hívják segítségül – ezúttal Boccacciót.

Reneszánsz előtt – Duncan Jones: Warcraft: A kezdetek

Azeroth békés, virágzó, emberek lakta világába egy portálon keresztül megérkezik az Ork Horda. Büdösek, nagyok és csúnyák, emelett lételemük a háború, így hát elkerülhetetlenné válik a két faj összeütközése, ahol kardok és harci kalapácsok csörögnek, csontok törnek, izmok szakadnak... Megérkezett az első nézhető (és helyenként kifejezetten szórakoztató) videójáték-adaptáció, a 2006 óta készülő Warcraft.

A türelmét vesztett panziós – Marian Crișan: Orizont

A román irodalom remekeinek adaptációs divatja a szocializmus sajátja volt, el nem ítélhető módon. Különösen erős lendületet kapott a Ceaușescu-korszak idején, hiszen az egyik fő pártfeladatként kitűzött nemzeti tudaterősítés sarkpontját éppen a filmgyártás doktríner használata képezte. Igazából a hatvanas évek közepétől születtek az igazán kiváló adaptációk (Akasztottak erdeje, Újrajátszás, Felix és Otília, Moromeții, Nunta de piatră, stb). Ezek sorába tartozik az 1955-ös La moara cu noroc is, amely Ioan Slavici Jószerencse malma című elbeszélése nyomán készült. A dualizmus korában írt történet betűhív baljós hangulatát remekül leképező film a kapzsiság és a hatalmi játszmák több életet romba döntő motívumain keresztül ábrázolja a kisemberek nyomorúságát.

Zátonyra futott újraadaptálás – Ron Howard: In the Heart of the Sea / A tenger szívében

Egy hideg téli este nekivágtam a város utcáinak, hogy megnézzem a nemegyszer feldolgozott Moby Dick egy újabb adaptációját, jobban mondva (a plakát szerint legalábbis) az azt inspiráló valós történet megfilmesítését, A tenger szívébent. Sosem kedveltem az alapanyagot, de gondoltam a veterán, díjnyertes rendező, Ron Howard (Egy csodálatos elme, Frost/Nixon) majd olyan oldalról közelíti meg a jól ismert történetet, ahogy más eddig nem tette, és ez majd tetszeni fog. A mozihoz érve azonban azzal kellett szembesülnöm, hogy rajtam kívül senki nem kerekedett fel a fehér bálna történetét megnézni, és csak hosszas könyörgés árán vetítették le a filmet nekem, az egyetlen vállalkozó kedvű nézőnek.