Gyarmatosítás hófehéren és halványfeketén – Jean-Jacques Annaud: Fekete-fehér színesben / La victorie en chantant (Noirs et blancs en couleur), 1976

Talán ismeretes mindenki számára az a szakállas vicc, amikor a „hős partizánok” és a „gaz fasiszták” egy kis erdőért napi szinten folytatnak ádáz küzdelmet. A poén csattanójában a felbukkanó erdész számolja fel az ezzel jelentéktelenné váló csetepatét. Jean-Jacques Annaud rendezői debütje nagyjából erre a fabulára fűzi fel az afrikai gyarmatokon játszódó első világháborús szatíráját. Bemutatkozása rögtön Oscart érdemelt, a nevező országnak pedig azóta ez a film az egyetlen szobrocskája.

Szuperhősjelmezbe bújtatott királydráma – Ryan Coogler: Black Panther / Fekete Párduc

A Fekete Párducnak nem az az egyetlen előnye a legtöbb mostanában készült Marvel-blockbusterrel szemben, hogy a képregények lapjairól a gyöngyvásznakra teleportáló szuperhősök univerzumának ismerete nélkül is tökéletesen élvezhető. Mellette szól az is, hogy Wakanda új királyának története olyan szuperhősmozi, amelyben végre nem a lassan unalmassá váló emberfeletti képességek révén való világmegmentésen van a hangsúly.

Másság és stilisztikai töredezettség Claire Denis filmjeiben

A kritikaírás rendszeresen emlegeti Claire Denis kapcsán azt, hogy gyerekkora óta úton van Franciaország és Afrika között. Vagy Nyugaton, vagy a francia gyarmatokon élt, ahol egész közelről megfigyelhette a gyarmatosítók és a gyamatosítottak kapcsolatát, valamint az elkerülhetetlenhez vezető egyenlőtlenséget, aminek oka, hogy utóbbiakra rákényszerítik a nyugati értékrendet.

Afrika üres arcai – Abderrahmane Sissako: Timbuktu

A mauritániai származású, Franciaországban letelepedett Abderrahmane Sissako 2014-es alkotása, a Timbuktu korábbi munkáihoz hasonlóan Afrika társadalmi problémáihoz nyúl. Ám az idei Oscaron a legjobb idegen nyelvű filmnek járó díjért ringbe szállt mű túl távolságtartóan ábrázolja az általa felfestett konfliktust. És sajnos nem ez az első alkotás az életműben, ami ennek köszönheti középszerűségét.

Ezt láttuk a 12. TIFF-en 1. – Nairobi Half Life; Like Someone in Love; My Beautiful Laundrette / Az én szép kis mosodám; Macherovgaltis / Késelő

Tegnap délelőtt 10 órakor megkezdődtek a 12. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál vetítései Kolozsváron. Az idén is mindenevő filmtettes csapat igyekszik kiszúrni a legjobb filmeket – cikksorozatunk ajánl és értékel, útbaigazítással szeretne szolgálni a moziba vágyóknak. Minden kritikánkat a film következő vetítése előtt közöljük. Ma egy kenyai ínyencség, egy angol bevándorlódráma, egy görög „késelő” története és a kultrendező Kiarostami legújabb munkája kerül terítékre.

Egy nemzet születése – a rögbipályán – Clint Eastwood: Invictus

Mi, magyarok, a legendás 6:3 óta tudjuk, hogy a sportteljesítmények néha képesek áttörni önnön korlátaikat és egy egész nemzet önképének, önértékelésének jelentős tényezőivé válni. Clint Eastwoodról is tudjuk, hogy otthonosan mozog az úgynevezett sportfilmek világában (emlékszünk még a Millió dolláros bébi díjesőjére), ezúttal azonban mintha nem a legjobb lóra tett volna – azaz nem a legjobb rögbicsapatra.