Fiúk a bankban – Csapón kívül 53.: Dog Day Afternoon / Kánikulai délután, 1975
A film 45, a főszereplő 80 éves, a másik főszereplő 85 lenne. Csak a forgatókönyve kapott Oscart, ami szinte hihetetlennek tűnik, hiszen a mi fejünkben örök klasszikus.
A film 45, a főszereplő 80 éves, a másik főszereplő 85 lenne. Csak a forgatókönyve kapott Oscart, ami szinte hihetetlennek tűnik, hiszen a mi fejünkben örök klasszikus.
Egy bűnöző története egyszerre lehet visszataszító és ellenállhatatlan, de még köztük is kevés olyan karakter van, aki annyira megosztaná közönségét, mint Tony Montana.
Az 1995-ös Casino után a mozi egyik „fenegyereke” újra a hidegháború utáni Amerika alvilágába nyúl, de a tőle megszokott merészséghez ezúttal egy érett, rezignáltabb hangnem társul. Bár a három és fél óra játékidő emberpróbálónak tűnhet, Robert De Niro ismerős narrátori hangja egyből a hatvanas évekbe repít, a film előrehaladtával pedig egyre kevésbé akarunk visszajönni onnan. Martin Scorsese legújabb filmje összes előző gengeszterfilmjének kollektív emlékezete.
…too young to die – énekelte Ian Anderson ironikusan, mindössze 29 évesen a Jethro Tull élén, a hetvenes évek közepén, amikor Al Pacino olyan legendás filmekben domborított, mint a Serpico, a Kánikulai délután (Dog Day Afternoon), vagy a Keresztapák.
Nem tudni, hogy a Telluride-ban debütált filmek kitiltásának vagy az idei filmtermés általában gyenge voltának köszönhető, hogy a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál idén híján maradt a kimagasló, nagy tetszést arató favoritoknak. Pedig ez a világ második legnagyobb seregszemléje.
A Keresztapa első része kimagaslott azon ortodox építkezésű filmsikerek közül, melyek a hetvenes évek elején lerakták Új-Hollywood alapköveit. A két évvel későbbi folytatás grandiozitás tekintetében felülmúlja a nagy elődöt, ám bizonyos részletmegoldásai miatt mégis elmarad mögötte.
Az Aranypolgárral, a Casablancával, az Elfújta a széllel együtt a legnagyobb amerikai filmek közé szokás sorolni: szinte nincs is olyan lajstrom – legyen az mezei rajongóé vagy tekintélyes szaklapé –, melynek ne állna az élén. A populáris kultúrára gyakorolt hatása gyakorlatilag felbecsülhetetlen. Újra sztárt csinált az elkallódott Marlon Brandóból. Helyreállította a gengszterfilm presztízsét, mindezt nem is „igazi” gengszterfilmként. És ami a legfontosabb: megnyitotta Új-Hollywood kapuit.
Amúgy sem jó öregedő színésznek lenni egy olyan gyorsan változó közegben, mint amilyen Hollywood, a Ryan Gosling-érában pedig különösen nehéz lehet visszakapaszkodni az első ligába – még akkor is, ha épp Al Pacinónak hívnak. Ráadásul mintha egyre kevesebb film próbálkozna a családi vígjátékok és romkomok dzsungelébe tévedt legendák rehabilitálásával. Fisher Stevens második nagyjátékfilmje valami hasonlóra tesz kísérletet, de a Született gengszterek sajnos pont olyan semmitmondó, mint amilyen a magyar címe.
A You Don't Know Jack című, 2010-es HBO-produkciónak nincs valódi hírverése (hisz alapvetően tévére kalibrált), egyelőre nincs (elő)története sem (túl kevés idő telt el az áprilisi bemutató óta), ám van benne s körülötte néhány olyan húzónév (a rendező, Barry Levinson, s a színészek közül Al Pacino, Susan Sarandon, John Goodman), akik érdekessé tehetik a produkciót.
A Following és a Memento után leforgatott Christopher Nolan-rendezés, az Álmatlanság egy éves késéssel és csakis a legszükségesebb marketing-kiegészítőkkel került forgalmazásra a romániai mozikban.