Felhígított tanmese egy CGI-kutyáról – Chris Sanders: The Call of the Wild / A vadon hívó szava

A vadon szava című klasszikus idei filmadaptációja egy kedves és szórakoztató családi mozi lehetett volna ösztönökről, tiszteletről, a természet és az állatok szeretetéről, alkalmat adva a szülőknek néhány „azok a régi szép idők”-típusú mondat elpufogtatására a maradék popcorn mellett. Nosztalgikus időutazás helyett azonban egy Hallmark-kalandfilmek esztétikáját idéző giccsözön zúdul a néző nyakába, melynek során két óráig bámulhatja, ahogy különböző színészek erősen mesterkélt díszletek között egy gigantikus CGI-kutya után szaladgálnak, minden lehetőséget megragadva egy-két jól bevált életbölcsesség megosztására. Jack London mindeközben forog a sírjában, az adaptációból teljesen kihagyott őslakos indiánokkal, és mindenféle sötét északi fickókkal együtt.

Visszahozták a sírból – Kevin Kölsch, Dennis Widmyer: Pet Sematary / Kedvencek temetője

Örök kérdés egy-egy újabb, az ötlettelenségtől szenvedő Hollywood által szükségszerűen szállított remake megjelenésekor, hogy mennyire van szükség arra, hogy ugyanazt az általában jól ismert történetet mindössze három évtized után újra elővenni és leporolni? A rekordbevételektől duzzadó box office számai pedig nem hazudnak: ha értelme legtöbbször nincs is, piaca általában van az újrakezdéseknek és -feldolgozásoknak, ez pedig éppen elég.