Szászszorszörnyek – Szász János filmjeiről

Akár életének egyes évtizedeit is jelképezhetnék Szász János filmjei, aki hatodik nagyjátékfilmjével rukkolt elő idén. A mozgóképei mellett több itthoni és külföldi színpadi rendezést jegyző életmű íve gyorsan rákanyarodott a karcos, darabjaira tört álomképek univerzumából a szinte „akadémikus” letisztultságú pszichologizálásba, a sors elvont drámaiságának ábrázolásába.

Az önazonosság fiktív voltáról – Portré David Lynchről

A kortárs amerikai film egyik olyan alkotójáról lesz szó a továbbiakban, aki elegánsan beleőszült látomásaiba, amelyek viszont mit sem veszítettek intenzitásukból és erejükből az alkotói pálya bő ötven éve alatt. A látomás szó, minden ezoterikus és anyagfeletti asszociációjával egyetemben, akárhányadik racionális újranézés kapcsán felmerül David Lynch alkotásai esetén: sem a történetek, sem a karakterek, sőt a használt művészi konvenciórendszerek sem bizonyulnak elégségesnek ahhoz, hogy megkössék és keretbe kényszerítsék a látottakat.

A film, amit nem magyarázni, hanem átélni kell – Csapón kívül 15.: David Lynch: Eraserhead / Radírfej

A címben foglalt állítás ugyan számos filmalkotásra vonatkoztatva megállná a helyét, van azonban a filmtörténetnek néhány olyannyira talányos, meg- és felfejthetetlenül különös műve, amelyhez hiába is próbálnánk pusztán elemzői racionalitással viszonyulni, mert ellenáll(nak) minden klasszikus kategorizálási kísérletnek. Kétségkívül ilyen film a Radírfej, David Lynch kereken 40 éve bemutatott, bizarr és lebilincselő debütje.

A barátságos és felejthető gnóm – Steven Spielberg: The BFG / A barátságos óriás

A barátságos óriás egy hatalmas egyveleg: hangulata olykor a Harry Potter-filmek világát idézi, a város utcái és az óriás barlangja a nagyszerű Doboztrollok bunkeréhez hasonlít, a kislány Matilda ikerpárja lehetne, a film alapötlete pedig olyan, mint a Szörny Rt.-é, kifordítva: itt egy éjszaka látogató „szörny” ad valamit az alvó gyerekeknek, nem tőlük gyűjt be valamit. Kár, hogy a film végén a 3D-szemüvegét lepakoló gyerek olyan nagyon bizonytalanul mondja, hogy „hááát jó volt”, a szülő pedig nem akar arra gondolni, hogy a mozijegy árából fagyit is vehetett volna.

Harminc éve egyre kékebb a bársony – Csapón kívül 8.: David Lynch: Blue Velvet / Kék bársony

David Lynch is öregszik, bizony. A mester, akitől évek óta nem láttunk a szó szoros értelmében vett játékfilmet (ha megengedő vagyok, az Inland Empire, ha szigorúbb, a Mulholland Drive óta), három évtizede rendezte azt a filmet, amely kis túlzással a teljes életmű egyfajta foglalata és – meglehet, korai – szintézise lehetne: a Kék bársonyt. És nem mellékesen: Lynch idén töltötte hetvenedik életévét.

„Csak élet legyen benne” – Federico Fellini-portré 3.

A Júlia és a szellemek már Fellini ornamentális korszakát előlegezi, melyben az örök archetípusok és a történelmi gyökerek vizsgálatának igénye dominál. A Casanova és főként a Zenekari próba után azonban lassan elérkezik e kivételes rendezői pálya alkonya.

Éber álom – Christopher Nolan: Inception / Eredet

Christopher Nolan nagy port kavart alkotását Escher „lehetetlen konstrukcióinak”, Freud analíziseinek, vagy Descartes démon befolyásoltságú álom-argumentumának tükrében bírálni is teljes tévutat jelent. Az Eredet ugyanis nem kívánja túllicitálni a Mátrix filozófiáktól túlcsorduló virtuális világának komplexitását, de még a heist alműfajának revolúcióját sem tűzte ki célul. Működő közönségfilm akart lenni, ami részben sikerült is.

Burzsuj szürreál, diszkrét módra – Luis Buñuel: Le charme discret de la bourgeoisie / A burzsoázia diszkrét bája, 1972

Luis Buñuel életművét a szabályos szabálytalanság, a törvényszerű törvénytelenség és a valósághoz való hűtlenség jellemzi, nem csoda, hogy ebből nyert hírneve és szerzői filmes víziója végül Oscart is kiérdemelt – már ha elhisszük, hogy ez a díjosztogatás tényleg a film mint elismert művészet érdekében történik. Legízlésesebb és legfinomabban abszurd mesterműve, A burzsoázia diszkrét bája az Akadémia legjobb idegen nyelvű filmnek járó díjat nyerte el, annak huszadik kiosztásakor.

Hypnotique Pascal – Hajdu Szabolcs: Bibliothéque Pascal

Hajdu Szabolcs a Fehér tenyérrel a konvencionálisabb narratíva irányába tett lépései után visszatér abba a színes, szürrealizmussal is kacérkodó világba, ami pl. már a Tamarát is egy markáns kézjegyű szerző egyedi filmjévé tette. Ráadásul a mit sem sejtő nézőt, aki azt várja, hogy egy újabb magyar filmet fog látni, az első nagy meglepetés már az első snittel együtt éri.