Címke: álom

És eljő az álmok fejedelme – Sandman: Az álmok fejedelme (Netflix)

2022. augusztus 9. – írta

„Minden történet előbb-utóbb visszatér az eredeti formájához” – mondta Álom Hob Gadlingnek, miközben több száz éven át tartó barátságuk derekán újból találkoztak egy félhomályos londoni kocsma egyik asztalánál, hogy az örökléten át szemléljék a korok múlását. Ugyan mi nem élünk olyan sokáig, mint Morpheus nagyúr, hogy nyomon követhessük, hogyan öröklődik generációról generációra Shakespeare Lear királya, de megadatott, hogy megtapasztaljuk az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb kult-képregényírójának saját művének való újbóli nekiveselkedését, képregénysorozat után immár mozgóképen is.

A lány, aki nem akart felnőni – Benh Zeitlin: Wendy

2021. május 13. – írta

A díjakkal elhalmozott Messzi dél vadjai után nyolc évvel Benh Zeitlin újra kamerát ragadott, hogy megörökítse a múlandó gyermekkor szépségét és tragédiáját. A témához találóbb keretsztorit aligha találhatott volna, új filmjének címszereplője ugyanis Wendy Darlingra, J. M. Barrie Pán Péter című regényének női főhősére utal. A sokszor adaptált mű szerzői felnőttmesévé érik a rendező kezei között, s bár nem ér fel Oscar-jelölt sikerfilmjéhez, álomszerű celluloid-valósága hellyel-közzel kompenzálja a nézőt.

Szászszorszörnyek – Szász János filmjeiről

2018. január 29. – írta

Akár életének egyes évtizedeit is jelképezhetnék Szász János filmjei, aki hatodik nagyjátékfilmjével rukkolt elő idén. A mozgóképei mellett több itthoni és külföldi színpadi rendezést jegyző életmű íve gyorsan rákanyarodott a karcos, darabjaira tört álomképek univerzumából a szinte „akadémikus” letisztultságú pszichologizálásba, a sors elvont drámaiságának ábrázolásába.

Az önazonosság fiktív voltáról – Portré David Lynchről

2017. május 23. – írta

A kortárs amerikai film egyik olyan alkotójáról lesz szó a továbbiakban, aki elegánsan beleőszült látomásaiba, amelyek viszont mit sem veszítettek intenzitásukból és erejükből az alkotói pálya bő ötven éve alatt. A látomás szó, minden ezoterikus és anyagfeletti asszociációjával egyetemben, akárhányadik racionális újranézés kapcsán felmerül David Lynch alkotásai esetén: sem a történetek, sem a karakterek, sőt a használt művészi konvenciórendszerek sem bizonyulnak elégségesnek ahhoz, hogy megkössék és keretbe kényszerítsék a látottakat.

A film, amit nem magyarázni, hanem átélni kell – Csapón kívül 15.: David Lynch: Eraserhead / Radírfej

2017. március 19. – írta

A címben foglalt állítás ugyan számos filmalkotásra vonatkoztatva megállná a helyét, van azonban a filmtörténetnek néhány olyannyira talányos, meg- és felfejthetetlenül különös műve, amelyhez hiába is próbálnánk pusztán elemzői racionalitással viszonyulni, mert ellenáll(nak) minden klasszikus kategorizálási kísérletnek. Kétségkívül ilyen film a Radírfej, David Lynch kereken 40 éve bemutatott, bizarr és lebilincselő debütje.

A barátságos és felejthető gnóm – Steven Spielberg: The BFG / A barátságos óriás

2016. szeptember 5. – írta

A barátságos óriás egy hatalmas egyveleg: hangulata olykor a Harry Potter-filmek világát idézi, a város utcái és az óriás barlangja a nagyszerű Doboztrollok bunkeréhez hasonlít, a kislány Matilda ikerpárja lehetne, a film alapötlete pedig olyan, mint a Szörny Rt.-é, kifordítva: itt egy éjszaka látogató „szörny” ad valamit az alvó gyerekeknek, nem tőlük gyűjt be valamit. Kár, hogy a film végén a 3D-szemüvegét lepakoló gyerek olyan nagyon bizonytalanul mondja, hogy „hááát jó volt”, a szülő pedig nem akar arra gondolni, hogy a mozijegy árából fagyit is vehetett volna.

Harminc éve egyre kékebb a bársony – Csapón kívül 8.: David Lynch: Blue Velvet / Kék bársony

2016. július 9. – írta

David Lynch is öregszik, bizony. A mester, akitől évek óta nem láttunk a szó szoros értelmében vett játékfilmet (ha megengedő vagyok, az Inland Empire, ha szigorúbb, a Mulholland Drive óta), három évtizede rendezte azt a filmet, amely kis túlzással a teljes életmű egyfajta foglalata és – meglehet, korai – szintézise lehetne: a Kék bársonyt. És nem mellékesen: Lynch idén töltötte hetvenedik életévét.

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat