Az egyes számú film az egyes számú női detektívről – Anthony Minghella: The No. 1 Ladies' Detective Agency

Az idén elhunyt brit színházi, tévés és filmes rendező Anthony Minghella egész életében komolyan vette az ecoi aforizmát, miszerint „egy klisé nevetséges, száz klisé megható”. Poszthumusz bemutatott filmjét, az Egyes számú női detektívügynökséget a couleur locale és a hozzá tartozó színészek egyszínű sokszínűsége emeli ki a salakból, s remélhetőleg a feledés karmai közül is.

Hűvös vontatottság – Anthony Minghella: Cold Mountain / Hideghegy

Van itt egy film, amit nagyon kellene szeretni, hiszen már-már hazai termék. Feltéve, ha valami hazaivá válik pusztán attól a ténytől, hogy mondjuk a Kárpátokban forgatták, miközben a történetben azok Észak-Karolina hegyvidékévé növik ki magukat, azaz kábé olyan a hatás, amikor Budapestet látjuk viszont Kelet-Berlinként a Spy Game-ben.

Konzervatívak és újítók – A melodráma műfajtörténete 3/3.

A melodráma műfajtörténetét tárgyaló sorozat utolsó részében napjainkig tekintjük át a zsáner fejlődésének újabb állomásait – ez idő alatt a műfaj jó néhány atavisztikus darabot szülve részben hű maradt hagyományaihoz, részben azonban a megújulás utáni vágyát jelezve, érzékenyen reagált a társadalmi változásokra, a nemi szerepek átalakulására és a szexuális forradalomra.

Filmadaptáció – Az irodalom és a film végtelen dialógusa

A filmadaptációk kritikai méltatásai többnyire azt vizsgálják, hogy a film hű maradt-e az irodalmi forrásszöveghez. Ez a megközelítés azon a problematikus feltételezésen alapul, hogy az irodalmi szöveg egy tökéletesen egységes, pontosan megfogalmazott, mondhatni „helyes” jelentést közvetít az olvasó felé, melyet a filmkészítő vagy felismer, és hitelesen átültet dolgozatába, vagy erőszakot követ el eme „szent” üzeneten, netalán vissza is él vele – és ennek az eredménye egy silánynak bélyegezhető adaptáció. A probléma ott kezdődik, hogy a kedves olvasónak (aki, ne feledjük, a filmkészítő is) vajon mihez is kellene hűnek lennie? A szöveg által közvetített üzenethez?

Meglepetések és klisék – Avagy mire táncol Hollywood?

Valljuk be, hadilábon állunk a filmzenével. Ha álmunkból verne fel a kultúrkommandó, nem biztos, hogy fejből elfütyülnénk a Rettenthetetlen vagy a Gladiátor zenéjét. Mintha a filmslágerek taktusai utcahossznyi hátránnyal indulnának a képekkel szemben. Időnként megveszünk egy-egy soundtracket, hogy lelkiismeretünket csillapítsuk valahogy, de azon túl csak a süket semmi. És akad néhány vakmerő, aki kapásból rávágja: Vangelis, James Horner, Hans Zimmer.