Ad hoc absurdum – Quentin Dupieux: Wrong / Gázos

Újabb és újabb Dupieux-filmet nézni olyan, mint azzal a hóbortos lánnyal randizgatni, akinek különcsége mögött nem is annyira furcsa, excentrikus személyiség, hanem a mindenki mástól való különbözés vágya sejlik fel.

Filozófus a felvevőgéppel – Terrence Malick-portré 1.

Noha Terrence Malick az Új-Hollywoodot megalapító mozi-fenegyerekekkel egy időben kezdte pályáját, már életműve hajnalán olyan páratlanul egyedi szerzői magánuniverzumot épített fel, mely bizonyos tekintetben a korszak klasszicizáló törekvéseinek ellenpólusát képezte.

Szigorúan piszkos – Adrian Grünberg: Get The Gringo / How I Spent My Summer Vacation / Börtönregény

Mel Gibson neve ma Hollywoodban felér egy istenkáromlással: az amerikai közönség nem nézi jól szemmel sztárjai magánéleti botlásait, így aztán a stúdiók úgy fordulnak el tőlük egyik napról a másikra, mint a leprástól. A rettenthetetlen Mel Gibson is látott jobb napokat, valaha hatalmas költségvetésből rendezett, manapság viszont hol jóbarátai, hol volt beosztottai csinálnak neki filmet Icon nevű produkciós cégével. A Get the Gringo is ilyen, az az Adrian Grünberg rendezte, aki az Apocalypto és más Gibson-filmek forgatásán még asszisztensként tevékenykedett.

A kisember nagy bosszúja – Park Chan-wook: Oldboy

Miközben idehaza a filmszemlén és legutóbb Berlinben is mindenfelől kritikusok kórusai zengedeztek az európai film ötlettelenségéről, addig a távol-keleten egyre burjánzóbb a filmipar. Nem is csoda, hogy sokan ebből az irányból várják a vérátömlesztést, amelyre mind az európai, mind az amerikai film rászorulna. Lejárt az az idő, amikor a japán, kínai, koreai filmek csupán egy-egy kikacsingatós filmparódiára elegendő inspirációt nyújtottak a nyugati filmnagyhatalmaknak. Nem véletlen, hogy Tarantino (többek között) leforgatta Kínában a Kill Billt, és az sem, hogy éppen az őáltala vezetett cannes-i zsűri szavazta meg a Park Chan-wook által rendezett Oldboynak a zsűri nagydíját.