Balett-táncos a sötétben – Icíar Bollaín: Yuli / Út a királyi operába

Carlos Acosta, kubai származású balett-táncos még csak a negyvenhatodikat töltötte be idén, életéről viszont máris film készült. Adódik tehát a kérdés, vajon érdemes-e mozgóképes emléket állítani egy olyan művésznek, aki egyelőre alig jutott túl élete derekán. A kérdés végén lévő kérdőjel pedig egyre növekszik, ahogy az Út a királyi operába című filmet nézzük…

„Akinek füle van, hallja meg!” – Pálfi György: Az Úr hangja

Az Úr hangja csupán részben következik a rendező, Pálfi György eddigi munkásságából, amely a műfajiságot kiforgató töredékek segítségével találta meg jelenségek közös többszörösét. Az új film is egyszerre több minden: felforgatott családtörténet, egzisztencialista sci-fi, mániákus nyomozás és felszabadító látomások színtere, ahol idők, terek és műfajok szólamai találkoznak. Pálfi sokat vár a nézőitől, de még többet ad cserébe, mert ami igazán érdekli, az az ismeretlennel történő találkozás csendje utáni beszéd. Az Úr hangja egyszerre esemény a rendező életművében, a magyar és az egyetemes filmtörténetben egyaránt.

Téli rege a vén Dáciában – Cristi Iftime: Marița

Marița egy autó. Izé, egész pontosan egy fehér 1300-as Dacia, aki sokat látott már és akihez Sandu, azaz Bubu még erősen ragaszkodik. Bubu ragaszkodása teljesen érthető, Marițával nem csak az országot járta be keresztül-kasul, de benne ülve férkőzött egész közel számos női szívhez és ugyanannyi női bugyihoz. Bubu ugyanis egy szabályos vidéki román Don Juan.

Apa-eposz és fiú-étosz – Mike van Diem: Karakter, 1997

Mike van Diem 1997-es rendezése számos díjat bezsebelt a rákövetkező években, és lényegében a jóslatok ellenére kapta az idegen nyelvű filmnek járó Oscart is 1998 elején, amikor a nem-angolszász kategóriában minden kritikus Caroline Link A csenden túl (Jenseits der Stille) című munkájának előlegezte meg az aranyszobrot. Az Amerikai Filmakadémia ízlésének és esztétikai elvárásainak tudatában így utólag egyértelmű a Karakter győzelme, ugyanis ennél hollywoodiasabban művészkedő európai filmet ritkán látni.

Poirot beájulna – Anca Damian: Perfect sănătos / Tökéletesen egészséges

Anca Damian legújabb műve nem bűnügyi film. Noha látszólag egy fiatalembernek az apja gyanús halála utáni nyomozását követi soron, valójában sokkal inkább szól a gyász szétziláló, elbizonytalanító voltáról, a személyiség illékony emlékekben megnyilatkozó megragadhatatlanságáról. Aki detektívmunkát vár a filmtől, inkább hagyja ki.

Család szilánkokban – Joachim Trier: Louder Than Bombs / Hétköznapi titkaink

Joachim Trier norvég rendező első angol nyelvű, amerikai közegben játszódó filmje tagadhatatlanul európai lett: hétköznapi epizódokban tobzódó, lassan hömpölygő, intenzív emberi dráma egy szilánkokra hullott család trauma-feldolgozási és újraegyesítési kísérleteiről. Mágiája a szemfényvesztés mellőzésében rejlik.