Balett-táncos a sötétben – Icíar Bollaín: Yuli / Út a királyi operába

Carlos Acosta, kubai származású balett-táncos még csak a negyvenhatodikat töltötte be idén, életéről viszont máris film készült. Adódik tehát a kérdés, vajon érdemes-e mozgóképes emléket állítani egy olyan művésznek, aki egyelőre alig jutott túl élete derekán. A kérdés végén lévő kérdőjel pedig egyre növekszik, ahogy az Út a királyi operába című filmet nézzük…

„Akinek füle van, hallja meg!” – Pálfi György: Az Úr hangja

Az Úr hangja csupán részben következik a rendező, Pálfi György eddigi munkásságából, amely a műfajiságot kiforgató töredékek segítségével találta meg jelenségek közös többszörösét. Az új film is egyszerre több minden: felforgatott családtörténet, egzisztencialista sci-fi, mániákus nyomozás és felszabadító látomások színtere, ahol idők, terek és műfajok szólamai találkoznak. Pálfi sokat vár a nézőitől, de még többet ad cserébe, mert ami igazán érdekli, az az ismeretlennel történő találkozás csendje utáni beszéd. Az Úr hangja egyszerre esemény a rendező életművében, a magyar és az egyetemes filmtörténetben egyaránt.

Téli rege a vén Dáciában – Cristi Iftime: Marița

Marița egy autó. Izé, egész pontosan egy fehér 1300-as Dacia, aki sokat látott már és akihez Sandu, azaz Bubu még erősen ragaszkodik. Bubu ragaszkodása teljesen érthető, Marițával nem csak az országot járta be keresztül-kasul, de benne ülve férkőzött egész közel számos női szívhez és ugyanannyi női bugyihoz. Bubu ugyanis egy szabályos vidéki román Don Juan.

Apa-eposz és fiú-étosz – Mike van Diem: Karakter, 1997

Mike van Diem 1997-es rendezése számos díjat bezsebelt a rákövetkező években, és lényegében a jóslatok ellenére kapta az idegen nyelvű filmnek járó Oscart is 1998 elején, amikor a nem-angolszász kategóriában minden kritikus Caroline Link A csenden túl (Jenseits der Stille) című munkájának előlegezte meg az aranyszobrot. Az Amerikai Filmakadémia ízlésének és esztétikai elvárásainak tudatában így utólag egyértelmű a Karakter győzelme, ugyanis ennél hollywoodiasabban művészkedő európai filmet ritkán látni.

Poirot beájulna – Anca Damian: Perfect sănătos / Tökéletesen egészséges

Anca Damian legújabb műve nem bűnügyi film. Noha látszólag egy fiatalembernek az apja gyanús halála utáni nyomozását követi soron, valójában sokkal inkább szól a gyász szétziláló, elbizonytalanító voltáról, a személyiség illékony emlékekben megnyilatkozó megragadhatatlanságáról. Aki detektívmunkát vár a filmtől, inkább hagyja ki.

Család szilánkokban – Joachim Trier: Louder Than Bombs / Hétköznapi titkaink

Joachim Trier norvég rendező első angol nyelvű, amerikai közegben játszódó filmje tagadhatatlanul európai lett: hétköznapi epizódokban tobzódó, lassan hömpölygő, intenzív emberi dráma egy szilánkokra hullott család trauma-feldolgozási és újraegyesítési kísérleteiről. Mágiája a szemfényvesztés mellőzésében rejlik.

Férfi=állat – Anders Thomas Jensen: Mænd & høn / Férfiak és csirkék

A dán fekete humor fenegyereke olyan magasra tette a lécet a korábbi alkotásaival, hogy már nem is volt kedve megugrani azt. Helyette készített egy szórakoztató, de nem túl magasröptű komédiát egy csapat torzszülöttről, akik ugyanolyan hátrányos helyzetből indulnak, mint egy hatmilliós ország filmművészete.