„Szörnyű megöregedni” – Alexander Payne: Nebraska

Jó érzés látni, ahogy egy rendező felteszi a koronát egyébként is impozáns életművére. Alexander Payne Nebraskája ilyen kivételes alkalommal örvendezteti meg a közönséget. A film nem az újítás szándékával készült, ellenben olyannyira kiforrott és egységes stílussal bír, hogy minden egyes képe megmarad az emlékezetben.

Ház az erdő mélyén – Jordan Vogt-Roberts: The Kings of Summer / A nyár királyai

Ki nem épített gyerekkorában bútordarabokból, párnákból, kartondobozokból bevehetetlen várat, erődöt, avagy bunkert? Beléphetett-e ezekbe a dicsőséges építményekbe a papírcsákós hűbérúr felmenője? Ha csak nem tudta a titkos jelszót, semmiképp. Ezek a hevenyészett komplexumok ugyanis – a fantázia megsétáltatásán túl – pontosan azért húzattak fel, hogy a gyerekek izolálják zsírkrétával felskiccelt világukat a kortársak, de legfőképpen a szülők, a felnőttek uradalmával szemben. Később pedig dolguk végeztével – de még hadúri szellemben – e csemeték a sajátkészítésű köpenyt, a fakardot, a műanyag géppuskát eldobva rohantak a délutáni kakaó irányába.

Újhullámtarajok az árvízben – Tudor Cristian Jurgiu: Câinele japonez

Hazaérésről és hazatérésről szól a Japán kutya. A folyamatosan szélsőségeket csapkodó román újhullámtarajokról ezúttal csendesebb vizekre vezetik a nézőket: ezúttal csak árvízen, illetve annak következményein kell átevezni – természetesen a szereplőkkel együtt – egészen a hazai filmekből lassan már megszokott, pszeudo-katartikus végkifejletig.

Méltatlan múzsa – Gilles Bourdos: Renoir

Gilles Bourdos festőportréja leginkább azokhoz az aforizma-gyűjteményekhez hasonlítható, melyek kétszáz oldalnyi, tematikus blokkokba gyűjtött, bölcs gondolattal próbálják előre kiokítani az egyszeri olvasót az élet esszenciájáról. Míg azonban ez előbbi kiadványok a WC melletti polcon rendre megtalálják a nekik kijelölt helyet, a Renoir az érdektelen biográfiák süllyesztőjében végzi.

Három az egyben – Derek Cianfrance: The Place Beyond the Pines

Még van remény arra, hogy a tengerentúli filmművészet megszabaduljon a plázamozik bugyuta filmzabálói pénztárcájának a fogságától. A függetlenfilmes Derek Cianfrance legújabb alkotása legalábbis ezt próbálja bizonyítani. Mindenki számára ismerős toposzokat gyúr egybe úgy, hogy mind a vájtfülűek, mind pedig a plázahalandók élvezettel isszák a vászonról lecsapódó fotonokat.