A jellegzetes halála – Ferzan Özpetek: Mine vaganti / Szerelem, pasta, tenger

A klasszikus dramaturgia értelmében a főhős – és ezáltal a történet – valahonnan valahová kell jusson. Özpetek új filmjében fel-felvillannak emberek és emberi életek, de hiányzik a mindent átfogó összetevő, amely szilárddá kötné a laza cselekményszálakat. Eddigi munkásságának tükrében önutánzásként hat a produkció: dráma és komédia között ingadozik, és megcáfolja mindazt, amit eddig elvként és értékként mutatott fel a rendező repertoárja.

„Apa, ez már a világvége?” – John Hillcoat: The Road / Az út

Hillcoat eddig is előszeretettel kalauzolta hétköznapi hőseit a nyugati civilizáción túli világba: az 1988-as pszicho-horror (Ghosts…of the Civil Dead) egy börtönben, a To Have and to Hold (1996) a pápua-új-guineai őserdőben, Az ajánlat (2005) az ausztrál vadnyugaton játszódik. McCarthy Pulitzer-díjas, szomorú regényének poszt-apokaliptikus világa jól illeszkedik ebbe a sorba. Az út a legkiérleltebb munka a rendező 20 éves pályáján.

Rendszerváltás, cseh módra – Jan Sverák: Kolya / Kolja, 1996

Talán egyik országban sem született annyi zseniális, a kommunista rezsim által betiltott film, mint Csehszlovákiában1, így utólag hihetetlen, hogy ezek egyáltalán elkészülhettek és a megsemmisülés helyett egy fiókban csücsültek felszabadításukig. A rendszer nem volt kedves a Cseh Újhullámhoz, ehhez képest a váltás után mindössze 6 évvel készült Kolja egész szépen mesél az ottani átkos végéről.

Apák és fiúk – Tóth Barnabás: Rózsaszín sajt

Tóth Barnabás első nagyjátékfilmje nem hagy maradandó nyomot a nézőben, pedig összességében szerethető kis mozi. Fő gyengesége, hogy az ügyesen megírt dialógusok ellenére is túlzottan steril, sablonos marad. A Rózsaszín sajt tehát – címét meghazudtolva – színtelen, szagtalan, de amíg a szánkban tartjuk, egész kellemes íze van.

Beavatás egy férfiasan embertelen világba – Andrej Zvjagincev: Vozvrashchenie / Visszatérés

Andrej Zvjagincsev debütáló filmje a 2003-as velencei filmfesztivál több díját is elnyerte. A filmfesztivál zsűrije a Visszatérés című filmnek ítélte az Arany Oroszlán-szobrot és a legjobb elsőfilmnek járó Luigi De Laurentiis-díjat. (Később az Európai Filmakadémia Fassbinder-díját is elnyerte a film.) A fiatal rendező sikere pedig annál is értékesebb, mivel első filmért ritkán osztanak fődíjat. Velencében utoljára 1994-ben történt hasonló, amikor az Eső előtt című első játékfilmjéért díjazták a macedón Milko Mancsevszkit.

Az apa mítosza – Asif Kapadia: The Warrior / A harcos

A nemzetközi filmáramlásban is érzékelhető az a trend, melyet a zenei életben a világzenék rendkívüli népszerűsége jelez. Fedezzük fel távoli kultúrák gondolkodásmódját, találjuk meg bennük azt a spiritualitást, amit a nyugati kultúrából egyre inkább kiveszni látunk, s alakítsuk át mindezt a nyugatiak által is fogyaszthatóvá. Az egyszerűségben, a letisztultságban megmutatkozó spiritualitás és transzcendencia képviseli a fő vonzerőt, a keleti vallásokat és művészetet oly misztikusan átható meditatív jelleg. Vagy legalábbis ilyennek látjuk, ilyennek szeretnénk látni mi, nyugatiak, a keleti kultúrát.