Se nem titkok, se nem igazságok – Eric Lavaine: Chamboultout / Titkok és igazságok

Az eredeti címén Chamboultout („fenekestül felforgatva”), angolul No Filter („cenzúrázatlanul”), magyarul pedig teljesen érthetetlen módon Titkok és igazságok néven futó édesbús francia komédia a balesete óta vak és folyton farkaséhes Frédéric és környezete egy csapásra megváltozott életét mutatja be, melyet felesége, Béatrice egy önterápiás céllal megírt regényben örökít meg. A Cirko-Gejzír karantén utáni újranyitós könnyed nyári mozijában egy csapatnyi jómódú, butácska negyvenes nyaralását követhetjük nyomon, miközben először veszik kezükbe a könyvet, amely mindannyiuknak görbe tükröt állít.

Vadászjelenetek Felső-Skóciából – Matt Palmer: Calibre

A nemrég streaming-műsorra került Calibre nézése közben gyakran eszünkbe juthat a Gyilkos túra, a Szalmakutyák vagy akár még A vesszőből font ember is, Matt Palmer rendező azonban túl görcsösen akar szabadulni ettől a hagyatéktól, amiből egyébként még bőven lenne mit meríteni. Jellemző módon pont ez az eredetiségre való kényszer válik a forgatókönyvet is jegyző brit filmes hübriszévé és műve végül pontosan ugyanúgy jár, mint megannyi hasonló, a Netflix által felügyelt produkció. Adott egy nem kifejezetten eredeti ötlet, egy kiváló helyszín, érdekes karakterek, aztán valaki elkezdte meghozni a rossz döntéseket.

Horror, tolószékben – Kevin Greutert: Jessabelle

A kiszolgáltatottság szerepe a jó horrorokban elvitathatatlan. Legyen az hófúvás, a térerő hiánya, bezártság, vagy megmagyarázhatatlan túlvilági korlátok, a külső segedelem hiányállapotai a magát szabadnak és döntésképesnek vélő ember számára masszív cidrivel társulnak. A Jessabelle pedig pontosan a megkötöttség és a tehetetlenség motívumaira játszana rá. Legalábbis első ránézésre így tűnhet.

Jóból is megárt… – Gabriel Achim: Visul lui Adalbert / Adalbert álma

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban már nehezen lehet kiemelkedőt alkotni: az egy évtizede élő irányzat lehetőségei már javarészt ki lettek aknázva, és az utóbbi filmeknél már érezni, hogy egy lére megy minden, bevált recept szerint, kockázatok nélkül.

Leterhelt társaság – Todd Phillips: Due Date / Terhes társaság

Nem is tudom, mire számítottam: a trailer megnézése után már éreztem, hogy láttam is a filmet, ennél többet már nem nagyon fogok kapni akkor sem, ha végignézem az egészestés verzióját. És fásultan vettem tudomásul, hogy valóban, megint itt egy film, ami olyan, mint a puliszka: ha sokat eszel belőle, megtöm, de jóllakni soha nem fogsz tőle – vagy mint a városi kenyér: látszólag ugyanolyan, csak egyvalami hiányzik belőle: a kenyér maga.

Az adószedő feketében volt – Gabriele Muccino: Seven Pounds / Hét élet

Nem becsüljük meg azt, amink van. Nem vigyázunk eléggé egymásra. Nem gondolunk eleget a jövőnkre, és gyakran elhanyagoljuk szeretteinket. Szüntelenül rohanunk, és önző módon azt hisszük, hogy így mindent megúszhatunk. Persze ez nem a megoldás az élet nagy problémáira, és ezt mi is nagyon jól tudjuk. Éppen ezért egyáltalán nincs szükségünk egy milliomodik szemfelnyitós amerikai drámára.

Ugrás – a semmibe – Hajdu Szabolcs: Fehér tenyér

Hajdu Szabolcs harmadik és Szemle-díjas nagyjátékfilmjének témája, ahogy mondani szokták hálás, és ez nem csak filmes, de egészen tág mozgóképes körökben is evidencia. Ahol van testmutatvány, bravúr, ugrás, akár jól sikerül, akár nem, izgalom is van, amit a Fehér tenyér esetében az is fokoz, hogy profi tornászokat látunk mozogni – a szerepek nagy részére a tornászgyerekek mellett Hajdu olyan hivatásos sportolókat kért fel, mint Orion Radies, Silas Radies, Hajdu Zoltán Miklós, illetve a világbajnok Kyle Shewfelt. Ez olyan tényező, amely eleve megszab bizonyos határokat a színészi játék és így a narráció, a képi világ, a stílus tekintetében: kevés a szöveg, visszafogott a látvány, és van némi dokumentarista felhang is.