Kedvenc futó sitcomjaink IV. – Unbreakable Kimmy Schmidt; The Last Man on Earth; It's Always Sunny in Philadelphia / Felhőtlen Philadelphia; Broad City

Javában zajlik a Louie, a Veep és a Silicon Valley újabb évadja, feltámadt és a Yahoo TV-re költözött a Community, és hálistennek befejezték a végére borzasztó unalmassá vált Two And A Half Ment (Két pasi – meg egy kicsi) meg a picit azért megsiratott Parks and Recreationt (Városfejlesztési osztály). Most pár vadiúj vígjátékról – és egy nagyon régiről lesz szó.

A legszomorúbb barakk – Laurent Cantet: Retour à Ithaque / Havannai éjszaka

Egymást rég nem látott fiatalkori jóbarátok gyűlnek össze egy estére, hogy kellemes italozás és zenehallgatás mellett idézzék fel a régi szép időket. A vidám hangulatú összejövetel nosztalgiázásába azonban beszivárognak a múlt sérelmei és csalódásai, a megfeneklett gyermekkori álmok és a jelen problémái is. Ha nem a kortárs Kubában járnánk, ez a szüzsé akár Nyikita Mihalkov Etűdök gépzongorára c. alkotásáé is lehetne. Laurent Cantet azonban legújabb filmjével, a Havannai éjszakával újraértelmezte a cselekmény-képletet és a XIX. századi Oroszország felesleges emberei helyett a modern kor megkeseredett személyiségeit vitte vászonra.

Úton – David Gordon Green: Prince Avalanche - Texas hercege

Máig megmagyarázhatatlan annak a rettenetes erdőtűznek az eredete, mely 1988 nyarán tombolt Texasban. Körülbelül 43 000 hektárnyi földet és 16 000 lakóházat égetett ki. Nyomában csupán hamuhegyek, feketére füstölt fatönkcsonkok, a civilizáció csontvázai s döbbenetes csend maradt. Csend, melyet az éppen újjáépülő autóúton baktató két munkás rádiózaja, beszédfoszlányai, és a felezővonalat festő gépük szakaszos sziszegése próbál csak megtörni. A Prince Avalanche erről a két útkarbantartóról szól.

Ház az erdő mélyén – Jordan Vogt-Roberts: The Kings of Summer / A nyár királyai

Ki nem épített gyerekkorában bútordarabokból, párnákból, kartondobozokból bevehetetlen várat, erődöt, avagy bunkert? Beléphetett-e ezekbe a dicsőséges építményekbe a papírcsákós hűbérúr felmenője? Ha csak nem tudta a titkos jelszót, semmiképp. Ezek a hevenyészett komplexumok ugyanis – a fantázia megsétáltatásán túl – pontosan azért húzattak fel, hogy a gyerekek izolálják zsírkrétával felskiccelt világukat a kortársak, de legfőképpen a szülők, a felnőttek uradalmával szemben. Később pedig dolguk végeztével – de még hadúri szellemben – e csemeték a sajátkészítésű köpenyt, a fakardot, a műanyag géppuskát eldobva rohantak a délutáni kakaó irányába.

Borzalommentes szörnyfilm – Dan Scanlon: Monsters University / Szörny Egyetem

Sokan tudjuk azt, hogy az egyetemi élet nem is olyan... szörnyű... Azonban fel kell hagynunk ezzel a meggyőződésünkkel rögtön, amint megnéztük a Szörny Egyetemet, amely bizony arról mesél nekünk, hogy egyes felsőoktatási intézmények esetében mindennaposak a borzalmak, a rettenetek. A Disney és a Pixar házasságának legújabb szörnyszülöttje akár amolyan Harry Potter-paródiaként is értelmezhető, amelyben botladozva és (majdnem) abszolút pátoszmentesen ugyan, de az ijedelmek megtestesítőinek szinkópás ritmusban alakuló karrierjei épülnek.

Vászonravalók – Olivier Nakache, Eric Toledano: Intouchables / Életrevalók

Hogyan lehet az, hogy egy jószerivel ismeretlen francia film akkora sikert arasson Európában, amire talán az Új-Hollywodként emlegetett amerikai reneszánsz (vagy inkább invázió) óta nem került sor? Az Életrevalókat ugyanis zabálják a franciák (máris minden idők harmadik legnézettebb filmje lett a moziban), de Németországban, Belgiumban, meg egyáltalán minden nyugat-európai országban tarolt – és most elkezdte honi sikerkörútját is: úgy tűnik, a tradicionálisan frankofon (de legalábbis frankofil) román közönség is szereti. Azt már hozzá sem fűzöm, hogy amerikai bemutató nélkül is (!) rákerült az IMDb 250-es toplistájára. Miképp lehet ennyire sikeres egy francia film? Úgy, hogy igazából hollywoodi.