A trend éber őre – Ben Stiller: Zoolander 2.

15 év múltán minden idők legostobább férfimodell(kötőjel)divatikonja visszatért a nagyvászonra, hogy újabb fárasztóan abszurd kalanddal borzolja az idegeinket. Az új Zoolander-film ugyan kétségtelenül viccesebb, mint a 2001-es első rész, újdonságértékéről azonban legfeljebb olyan szinten beszélhetünk, mint a címszereplő különböző arcai esetében.

Kretén szomszédőrség – Akiva Schaffer: The Watch / Kertvárosi kommandó

Az idei felejthetően síkagyú vígjátékok sora újabb becses címmel bővült. Ezúttal műfajilag jól behatárolható filmről van szó, amely nem elég, hogy egy gusztustalan, olcsó péniszbajnokság, de ugyanakkor olyan súlyos ízlésficamot indexel az agymenést pénzelő producertől, hogy rá kellett keresnem a Wikipédián a teljes nevére.

Eddie Murphy köszöni, jól van – Brett Ratner: Tower Heist / Hogyan lopjunk felhőkarcolót?

Klasszikus felépítésű, komédiába oltott heist movie, mely a patinás alzsáner összes ordas közhelyét összehordja ugyan, mégsem lehet rá igazán haragudni.  Brett Ratner, a tisztességes iparos és írói ugyanis ügyesen beszélik a laza, bárgyú férfihumor nyelvét, mesés sztárgárdájuk kirobbanó formát nyújt, és mindennek tetejében még az évtizedek óta gyengélkedő Eddie Murphyt is sikerült rehabilitálniuk – legalábbis egy időre.

Csak még egyszer ne… – Shawn Levy: Night at the Museum 2. – Battle of the Smithsonian / Éjszaka a múzeumban 2.

Bár bemutatása idején az Éjszaka a múzeumban nem volt az év vígjátéka, jót szórakozhattunk rajta, hiszen az éjszaka életre kelő múzeumnak megvolt a maga varázsa. A második rész kapcsán szívesen elkerülném az összehasonlítást az előzővel, de mivel a készítők sem gondolkodtak így, én is megengedem magamnak ezt a módszert.

Says who? Fellini? – 2008 legjobb filmes aranyköpései

Minden év végén megpróbálok felállítani egy kis „kedvenceim voltak az idén” toplistát, csak úgy fejben, csak úgy magamnak – bár évről évre kevesebb olyan film akad, amit egyáltalán rákerülhetne a listára. Az idén a kiéhezett szemek helyett a fülek mindenképpen jóllakhattak: botrányos beköpésekből akadt bőven! Íme a top-csokréta, és igen, Joker megint itt van!

Film a filmről Stiller módra – Ben Stiller: Tropic Thunder / Trópusi vihar

A nyári meleg elől érdemes behúzódni két órára a hűs moziterembe, főleg ha vígjátékról van szó, és főleg, ha a Tropic Thunder című, Ben Stiller nevével fémjelzett mókázásra vagyunk kíváncsiak. A jól megírt dialógusoknak és forgatókönyvnek köszönhetően ez a film nem veszi komolyan magát. Tehát figyelem: nevetőizmainkat két órán keresztül igen erős ingerek érhetik.

Az éjjeliőr esete a kultúrákkal – Shawn Levy: Night At The Museum / Éjszaka a múzeumban

Az elvált férj be akarja bizonyítani ex-feleségének, hogy képes normális állást találni és példaképül szolgálni jó képességekkel megáldott fiának. Az ultimátum, ahogy az lenni szokott, a következő nap reggele, így Larry Daley (Ben Stiller) kapva kap az alkalmon, hogy a Természettörténeti Múzeumban éjjeliőrt keresnek az addig szolgálatot teljesítő három nagyszájú öregúr helyett, akik már járni is alig tudnak. Ők vezetik be Larryt a tárlatok világába, minden teremhez külön kis kommentárt fűzve, melyeknek értelme csak akkor válik világossá, mikor egyedül marad szolgálati helyén: éjszakára a múzeum életre kel.

Apósszelidítés, második kör – Jay Roach: Meet The Fockers / Vejedre ütök

Gaylord M. Focker – így hívják hősünket. Némileg elfogult szülei szerint az ország egyik legjobb férfi ápolója és legalább olyan cuki, mint egy kis zsidó Marlon Brando. A Ben Stiller által alakított, szerettei által nemes egyszerűséggel Gaynek becézett (családon kívül Greg) fiatalemberrel már néhány éve megismerkedhetett a mozibajáró közönség.