Lengyel családi perpatvar, cseh időskori újrakezdés, brazil Vinterberg-utóérzések, és eszement dél-koreai akrobatikus thriller. Van itt minden, ahogy azt egy TIFF-naptól elvárjuk.
Kevin után beszélnünk kell Joe-ról is.
Akcióvígjáték Schwarzeneggerrel, Schwarzenegger nélkül – egy színész rendezésében, aki nem tud írni. A Nyírjuk ki Günthert! egy meghiúsult nevettetési kísérlet.
Végre igazán felnőttkorba érkezett a szuperhősfilmek műfaja, és most nem arra gondolok, hogy sötét, kilátástalan, netán iszonyú drámai lenne a legutóbbi Marvel-istállóbeli film, sőt: végre a műfaj hajlandó nevetni magán. Arról nem is beszélve, hogy megszületett az első ténylegesen csakis nagykorúak által megnézhető „hős” kalandjait taglaló popcornmozi, ami új löketet adhat az amúgy is lendületben lévő, de még formálódó műfajnak.
Az ezerszer látott, banális bűnügyi történet is egészen új fénytörésben csillan meg a Salvo hipnotikus hosszúbeállításaiban. A ritmus éppolyan lassú és magával ragadó, mint a hosszú percekig kitartott hullámverés, mely a kísérőzene helyett morajlik a stáblista alatt.
Fontos állomásához érkezett Rian Johnson direktor műfajközi kalandozása: az időutazós sci-fitől a neo-noirig szinte mindent magába olvasztó Looper – A jövő gyilkosa invenciózus zsánerelegy, mely sokat és erős kézzel markol.
Első filmünkben egy katatonikus arcú bérgyilkos útját követhetjük, amint megtalálják, felcseperedik és öl, majd szerelmes lesz – egy prostituáltba, akit gyerekként, tanulóéveiben nem volt képes megölni. A következőben egy nagyvárosi szegénynegyed közepén egyedülálló anya küzd gyerekei jövőjéért. Harmadik filmünk világában már-már bevett dolognak számít a pedofília, a vérfertőzés, a családon belüli és kívüli szodomita erőszak és az ezek ellenhatásaként fellépő kíméletlen önbíráskodás. És végül itt áll egy rövid kritika a TIFF „legvidámabb filmjéről”.
A bérgyilkosfilm narratív struktúrája jórészt ma is a film noirban (This Gun for Hire, Blast of Silence) és az európai modernizmusban (A szamuráj) megszilárdult konvenció szerint alakul. Középpontjában rendre identitásválságból, szorongásból, párialétből összegyúrt határhelyzetélmény áll, melyből a hős vagy élve, vagy holtan, de kivonódik a zárlatra. A Besson-iskola legfrissebb terméke, a Colombiana szorosan követi ugyan a bevált receptet, de ahelyett, hogy kreatívan sáfárkodna annak elemeivel, lezülleszti azokat egy primitív, görcsösen könnyet facsarni akaró akciódarálás szintjére.
A tavalyelőtti Másnaposok sikerén annyira felbuzdultak a hollywoodi stúdiók, hogy újra magabiztosan nyúlnak az R-besorolású vígjáték műfajához. És nagyon jól teszik: a szuperhősfilmek és romantikus vígjátékok között üdítően hat, hogyha a poénokkal együtt egy-egy „fuck” is elröppen a mozi sötétjében.
