Erózió – Dárday István–Szalai Györgyi: Filmregény – Három nővér (1977)

A leghosszabb magyar film jelzőjével Tarr Béla Sátántangója büszkélkedhet. De kevesen tudják, hogy Tarr a dobogó második (sokáig vezető) helyét elfoglaló, négy és fél órás Filmregénynek a rendezőasszisztense volt, míg állandó alkotótársa, Hranitzky Ágnes a vágója. De vajon mennyire nézhető a Filmregény? Mit adhat manapság a Budapesti Iskola improvizált, beszélő fejes doku-játékfilmje? Aki beleveti magát, nehéz filmet kap, de cserébe hitelesen átélheti a pangás éveinek (1964-1982) legkisebb rezdüléseit is. A Filmregény ugyanis igazi történelmi forrás, a ’70-es évek elbeszélése.

Homo interneticus – Werner Herzog: Lo and Behold, Reveries of the Connected World

Témaválasztásától függetlenül számomra mindig egyetlen dolog tűnt fontosnak Herzog dokumentumfilmjeiben. Jó, tudom, rengeteg mindent kinyomozott, felkutatta Kitezh városát, bevonult a halálra ítéltek közé, de munkássága szempontjából mindez csak ürügy arra, hogy az emberi lélekhez akár egy miliméterrel is közelebb férkőzhessen. Ars poeticáját saját fogalmaival írja körül a legjobban, rengeteg interjúban hangsúlyozza, hogy az „eksztatikus igazságot” keresi, s ennek szócsöveként mindig a rögzített valóság realizmusa felett marad, míg egy gép lencséjén keresztül tekint a lélek mélyére.

Az összművészeti képalkotó – Sára Sándor-portré

Sára Sándor bemutatását illetően az ember könnyen zavarba jöhet, úgy, ahogyan emblematikus figurák meghatározása kapcsán szokott. Váltott objektívek szükségesek, hogy megfelelő összképet kaphassunk róla, hogy portréja megfelelő élességgel kirajzolódhasson. Sára intézmény, megkerülhetetlen idol, akit körbe kell járnunk, hogy megfejthessük, mit is jelenthet a filmművészet múltjának és jelenének, mi több, hogyan hivatkozik rá a folyamatos jövő.