Az ütődött Mózes meg a CGI-véletlenek – Ridley Scott: Exodus: Gods and Kings / Exodus: Istenek és királyok

Valahol a csapások felénél járhatunk, mikor Ramszesz – megelégelve a pap silány próbálkozásait, hogy természetes eseményekként magyarázza a történteket – felakasztatja a fickót. Vajon Ridley Scottnak volt fogalma arról, hogy üt rá vissza ez a jelenet? A rivalizáló férfiak melodrámájává silányított Exodus ugyanis éppen a lényegét veszíti el, ha kizsigerelik belőle a csodát.

Folyamatos feltámadás – A nem konvencionális Krisztus-filmekről

Talán egyetlen történetet sem dolgoztak fel annyiszor és annyian, mint Jézus Krisztusét, ebből pedig a film médiuma sem maradt ki. A némafilmek korszakától folyamatos a bibliai adaptációk megjelenése, ezek közül is a legnagyobb számot (és nem mellesleg a legnagyobb anyagi sikereket) az Újszövetségben leírtak tartják. Teljesen érthető az is, hogy egy ennyire jól ismert történet, ennyire ikonikus karakterek a széles célközönséget megfogni igyekvők mellett, az auteur rendezőket is alkotásra készteti, ezért nemcsak „klasszikus” filmek, hanem az évtizedek során egyénibb, kevésbé konvencionális adaptációk is születtek a témában.

A hétköznapi őrület meséi – Darren Aronofsky-portré 2.

Harmadik filmje, az ellentmondásos megítélésű A forrás törést okozott ugyan Darren Aronofsky pályáján, az évtized végére a direktor két kisebb remekművel (A pankrátor, Fekete hattyú) bizonyította be, hogy nemcsak vizionárius hajlamai kifinomultak, de a letisztult, klasszicista formák sem idegenek tőle.

Filozófus a felvevőgéppel – Terrence Malick-portré 2.

Terrence Malick a kilencvenes évek alkonyán egy rendkívül hosszú hiátust követően tért vissza a filmgyártás világába, hogy radikális irányváltást eszközöljön karrierjében: Az őrület határán,Az új világ és Az élet fája – korábbi filmjeivel ellentétben – nagyszabású, létbölcseleti témájú alkotások, melyekben a hagyományos narráció szerepét részben a belső monológok veszik át.

Filozófus a felvevőgéppel – Terrence Malick-portré 1.

Noha Terrence Malick az Új-Hollywoodot megalapító mozi-fenegyerekekkel egy időben kezdte pályáját, már életműve hajnalán olyan páratlanul egyedi szerzői magánuniverzumot épített fel, mely bizonyos tekintetben a korszak klasszicizáló törekvéseinek ellenpólusát képezte.

Szandál és pixel – Az ókori témájú sorozatokról

A tévésorozatok 2000-es évekbeli reneszánsza sok elfeledett műfajba lehelt új életet. Ez alól nem kivételek az 50-es, 60-as években reneszánszukat élő ókori filmeposzok sem. Ugyan a műfaj egyfajta demitizálás útján a 90-es évek végétől (Gladiátor, Trója, Arthur király, Nagy Sándor, a hódító) folyamatosan próbálta visszahódítania a silver screen-t, igazi műfaji megújításra csak a tévésorozatokban volt képes.

A zavarkeltés módszertana – Allen Hughes, Albert Hughes: The Book of Eli / Éli könyve

Múlt. Jelen. Jövõ. A Hughes-fivérek új posztapokaliptikus filmje mintha mindhárom idõsíkon megpróbálná megosztani közönségét. Az emberiség jövõjét a hit tejüveg-felületén át fürkészõ alkotás szemérmetlen pontossággal emel át kiforrott karaktereket és történetszálakat halhatatlan klasszikusokból, miközben – bizonyos körökben – egy pár éves számítógépes játék adaptációjaként kanonizálják. A rejtett önirónia és a nyers atmoszféra adják meg a feloldozást.