Palackba zárt sorsok – Almási Tamás: Folyékony arany

A tokaji aszú brand, hungaricum, akárcsak Puskás Ferenc életműve. Valószínűleg mindenkinek van kötődése hozzájuk a magyar nyelvterületen. Ezek a hívószavak még azokból is valamiféle azonosulás-érzetet váltanak ki, akik egyáltalán nem isznak bort, vagy akiket egyáltalán nem érdekel a futball. Érdekes, hogy Almási Tamás mindkét jelenségnek, mindkét mítosznak utánajárt.

A borkóstolás, amely nem vezet sehová – Alexander Payne: Kerülőutak / Sideways

Középiskolás koromban legalább annyira imádtam a történelemtanárom előadásait a dionüszoszi ünnepekről, mint Ballasi bordalait, sőt még a felejthetetlen suli-bulikon is mindig bort ittam. Éppen ezért epedve vártam, hogy a Haşdeu-bentlakások hálózatán megjelenjen a Kerülőutak, amelyről csak annyit tudtam, hogy rendezője a Schmidt történetét is jegyzi, no meg azt, hogy három főszereplője van: Paul Giamatti (Ryan közlegény megmentése), Thomas Haden Church (Az őserdő hőse) és a bor, bár utóbbi a Film+ tévéadó hírei szerint sokszor hiányzott a forgatásokról.