A veterán román rendező, Nicolae Mărgineanu legújabb rendezése a kommunista Románia nyirkos, hideg és kegyetlen börtöneinek valóságába nyújt betekintést, miközben filmemléket szentel a nemrég boldoggá avatott Iuliu Hossu püspöknek, illetve a görögkatolikusok üldöztetésének.
Képzeljük el, hogy Whitney Houstonba két Kevin Costner szerelmes. Bár a Szupercella harmadik részének nézése közben egyik katarzist éljük át a másik után, mégis ez lesz az, ami befészkeli magát az agyunkba és nem hagy nyugodni.
Papillonnak megint sikerült megszöknie a börtönből, de a Papillon mégsem mer elszökni a sematikus történetmesélési formáktól és inkább a biztonsági játékot választja.
Idén negyvenéves minden idők egyik legjobb börtönös mozija. A Billy Hayes egy évvel korábbi, azonos című nonfikciós könyvéből adaptált film kisköltségvetésű siker volt: a Columbia forgalmazta ugyan, de egy kis, azóta megszűnt és mindössze pár filmmel rendelkező stúdiócska készítette – kétmillióból, aminek tizenhétszeresét hozta vissza.
A kíméletlen pont az a film, amit egyszer megnézel, de aztán soha többé nem akarod újra látni. És nem azért, mert rossz, hanem mert a thaiföldi börtönben szenvedő drogos boxoló olyan elemi erővel döngöl a moziszékbe, hogy aztán alig bírod magad kivakarni onnan.
Kifejezetten bizarr érzés az, amikor az ember nekiül egy Schwarzenegger nélküli Szupercellának, aminek a háromnegyedében még csak Stallone sem látható.
...ilyen öreg akcióhősből viszont kettő is kell a börtönből való szabaduláshoz, a kasszánál való boldoguláshoz és a nem túl sziporkázó egysorosok szervírozásához. Stallone és Schwarzenegger filmje se nem jó, se nem rossz, hanem tökéletesen átlagos, mint modern korunk hústermékei: minden bele van őrölve.
A szabadságától megfosztott embernek nyert ügye van a nézőnél. Gyakorlatilag nem is kell semmit csinálnia, hiszen az, hogy meg van kötve a keze, rögtön ingerelni kezd minket, és legyen az illető akár súlyos bűntett elkövetője, mi ösztönösen szurkolni fogunk a bezártságban esendővé váló egyén felszabadulásának.
Egy tizenéves fiú konfliktusba kerül az anyjával és beleszeret egy lányba. Ha mindez nem egy börtönben játszódna és nem a Berlinálé Ezüst Medve-díjas Eu când vreau să fluier, fluier (Ha fütyülni akarok, fütyülök, a magyarországi forgalmazásban Fütyülök az egészre) volna, talán nem is érdemelne olyan sok figyelmet. Florin Şerban azonban debütfilmjével a romániai filmgyártás új sztárjává lett, és magával hozott két új tehetséges pályakezdő színészt is.
Jean-François Richet az egyik legismertebb francia gengszter, Jacques Mesrine kalandokban gazdag élettörténetét vitte filmre.A Halálos közellenség minden pillanatában izgalmas, de meglehetősen súlytalan alkotás. Olyan sebességgel száguld végig főhőse élettörténetén, hogy a néző csak követni tudja, de átélni már nem az eseményeket.
Ne maradj le a többi hasonló szövegünkről, kövesd Facebook-oldalunkat!
