Izgalmas korszak, ígéretes nyersanyag és illusztris szereplőgárda a klisék rengetegében, avagy amikor minden adva van egy remekműhöz, de a remekmű mégsem adja magát.
Földöntúli élmény a Földről – önmagában jócskán ellentmondásos vállalkozás, ám Terrence Malick sosem volt a konvenciók embere. Ha próbálunk nem tudomást venni a coelhói mélységekből felbugyogó narrációról és a dinamika meg-megbicsaklásáról, akkor sajátos LSD-tripbe tudnak nyomni a lassan fodrozódó hullámok, tintahalak, hipnotikusan bugyogó lávafolyamok. Az viszont biztos, hogy nem Az univerzum története lesz a biológiaórák új sztárja.
Az ötletesen kétértelmű címre keresztelt Szövetségesek jobb film, mint amilyennek ígérkezett, pozitív csalódás Hollywoodból, ahonnan több ilyen régisulis mozinak kellene érkeznie.
Nem fognak mostanában A nagy dobásnál szórakoztatóbb filmet csinálni a legmélyebb emberi kapzsiság ganédombjáról.
Brad Pitt a Becstelen brigantyk után ismét a hátországban tizedeli a nácikat. Amennyiben látványos és idegtépő tankcsatákra vágyunk, a Harag a mi filmünk. Már ha nem zavar az akcióra fokozatosan rátelepedő olcsó heroizmus és moralizálás, melyet még a színészek is csak hellyel-közzel tudnak hitelessé tenni.
Steve McQueen rabszolgafilmje a Django elszabadul ékes ellentéte: a popkultúra segítségével végrehajtott bosszúszolgáltatás helyett a rabszolgasors horrorjára, szenvedésére fókuszálja tekintetét – az Éhség és A szégyentelen rendezőjétől ismert, kimért esztétikával.
Távolról szemlélve úgy tűnik, mintha A jogász egy lenne Ridley Scott két szuperprodukció közt megejtett halkabbra hangolt ujjgyakorlatai közül. Azonban A jogász sokkal inkább közelít a Thelma & Louise lassú tűzön keményre főtt fatalizmusához, mint a Trükkös fiúkhoz. A rendezői korpusz műveihez mégis kár hasonlítgatni, ugyanis A jogász nem kifejezetten Ridley Scott filmje. Scott jelen esetben csupán alázatosan és precízen vászonra vitte a forgatókönyvíróként debütáló Pulitzer-díjas Cormac McCarthy szövegét. Ez a megfelelő szó – „szöveg” – mivel McCarthy szemmel láthatóan életében nem látott még forgatókönyvet belülről.
Minden zombifilm mögött ott lüktet a kérdés: te mit csinálsz, ha jönnek? Egyesek ezt direkt a nézőnek szegezik – ezek a jobbak, mások pedig megpróbálják kikerülni: műfaji fúzióval, sztárokkal, miegymással – ezek a kevésbé jók. A Z világháború a kettő között van.
Sokan dörzsölték tenyerüket arra a hírre, hogy 2008 egyik legjobb filmje, a Jesse James meggyilkolása után újra közös munkával jelentkezik Andrew Dominik és Brad Pitt. A várakozás után azonban elmaradt a robbanás, pedig azonkívül, hogy újabb zavarbaejtő példával gazdagodott a magyar címfordítások egyébként is egyre nívótlanabb gyűjteménye, a Killing Them Softly erősen megosztó film lett. Dominik legújabb munkájában a hard-boiled thriller, a gengszterfilmek és a fekete komédia jegyei keverednek – nem mindig a legszerencsésebb arányokban.
1. Igaz, amit a szakma és a közönség mond: a Pénzcsináló 2011 The Social Network – A közösségi hálója. 2. Ha amerikai lennék, sokkal nagyobbakat dobbanna a szívem. De azért így is...
