De Palma bosszúja – Brian De Palma: Domino / Dominó

Brian De Palma állítólag annyira utálta legújabb mozija, a Dominó című bosszúthriller forgatását, hogy nem átallta lenyilatkozni: ez volt az első és egyben az utolsó dán koprodukcióban készült filmje. Míg azonban neki a producerekkel és a gyártási körülményekkel gyűlt meg a baja, nekünk inkább magával az egykori hollywoodi fenegyerekkel.

Carrie White 40 éves – Csapón kívül 11.: Brian De Palma: Carrie

November 16-án múlt 40 éve, hogy bemutatták a horror műfajtörténetének egyik lenyűgöző mérföldkövét, Brian de Palma Carrie című filmjét. A bigott anyja hatására gátlásos, társai által kicsúfolt, telekinetikus képességgel rendelkező kamaszlány története, gondosan vázolt lélekrajzával és sokkoló végkifejletével a mai néző számára is emlékezetes filmélmény.

Hitchcock zeneszerzője voltam – Bernard Herrmann-portré

A 105 éve született Bernard Herrmann első filmje az Aranypolgár, az utolsó a Taxisofőr volt – ez a két határkő talán mindennél jobban jellemzi a közel 35 éven át ívelő karrier sokszínűségét. Ha bármelyik amerikai filmzeneszerzőről filmet lehetne készíteni, Herrmann lenne a legideálisabb jelölt – a művészi vízióit senki kedvéért sem kompromittálta, nekiment a stúdiórendszernek és még legfontosabb munkatársával, Alfred Hitchcockkal is szembement egy alkalommal. Habár magánélete a karrierjéhez képest színes volt (három felesége volt, az első kettőt ugyanúgy hívták, ráadásul unokatestvérek voltak), terjedelmi okokból inkább a szakmai tevékenységére összpontosítunk.

Kamera által homályosan – Zsigmond Vilmos-portré

Az év első napján, a kaliforniai Big Surben elhunyt Zsigmond Vilmos egy hatvan éven át ívelő, szinte átláthatatlanul monumentális és a filmművészetet jelentősen meghatározó életművet hagyott maga után. A magyar származású operatőr nem csak résztvevője, hanem alapembere és egyik legfontosabb alkotója volt a 70-es évek új-Hollywoodjának, aki Michael Ciminótól Robert Altmanon át Steven Spielbergig a legnagyobbakkal dolgozott.

Az ember mindig tanul másoktól – Interjú Zsigmond Vilmossal

Egy európai úr Amerikában – röviden így szokás jellemezni Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőrt, aki idén két európai életműdíjat kapott: Cannes-ban és Miskolcon, a Jameson CineFesten. A 84 éves nagymester szerint nem elég, ha valami szépen van fényképezve, a jó sztori is sokat számít, és számára az egyetlen kikapcsolódás, ha forgathat, vagy legalább fényképez.

Carrie Light – Kimberly Peirce: Carrie

Bár én már úgy fogok megöregedni, hogy – kivételes eseteket leszámítva – nem barátkozom meg a remake „műfajával” mint olyannal, a 2013-as Carrie-t, jóindulatú megközelítésben, lehetséges a hollywoodi újrahasznosítás divathullámán kívül is értelmezni, Stephen King kultikus regényének újabb adaptációjaként. De csak elméletileg.

Frears, Scorsese és Sirk bűvkörében – Beszélgetés Lynda Myles producerrel

A 70-es években újra felfedezte Samuel Fullert és Douglas Sirköt az Edinburgh-i Filmfesztivál igazgatójaként, megágyazva a mesterek későbbi kultuszának. Mozifenegyerekek címmel megírta az első könyvet Új Hollywood titánjairól. A 80-as években a Columbia stúdió alelnökeként tevékenykedett. Később független producerként vezényelte Stephen Frears és Alan Parker ír opuszainak gyártását. A TIFF zsűritagjaként látogatott el Kolozsvárra. A zárógála előtt, a fesztivál talán egyetlen napfényes délutánján beszélgettünk.

Magyarok Hollywoodban 3. – Új Hollywood szamárlétráján

Sorozatunk első két részében olyan producerek, rendezők, színészek és színésznők pályáját mutattuk be, akik többnyire a 20-as években, a magyar filmgyártás összeomlása után épültek be a hollywoodi filmgyártásba. A harmadik, záró fejezetben elsősorban két olyan – magyar nyelvterületen talán kevésbé ismert – operatőrről lesz szó, akiket az 50-es évek politikai helyzete kényszerített arra, hogy elhagyják az országot.