Film dupla whiskyvel – Beszámoló a 73. Edinburgh-i Nemzetközi Filmfesztiválról
A brit hazai filmtermés legjava és sok női alkotó az idei EIFF-en. A whiskyt a Johnnie Walker, a hangulatot a vendégek és a lelkes filmrajongók biztosították.
A brit hazai filmtermés legjava és sok női alkotó az idei EIFF-en. A whiskyt a Johnnie Walker, a hangulatot a vendégek és a lelkes filmrajongók biztosították.
Martin Campbell végre tökös akciófilmet rendezett, Jackie Chan pedig végre szomorúan verekedett.
Senki nem tett annyit annak érdekében, hogy legyen valami elképzelésünk arról, milyen is egy igazi angol gentleman, mint a nemrég elhalálozott Sir Roger Moore. Nem csak Magyarország, illetve az anno kerítéssel elzárt szocialista tömb lakóit világosította fel erről, hanem megjelenésével, viselkedésével és az ehhez szorosan tartozó angolos humorával még honfitársainak is például szolgált. 89 éves volt, és vele együtt a brit birodalom utolsó szimbolikus letéteményesét kísérhetjük utolsó útjára. (A Moore-t példaképének tekintő Michael Caine ugyanis eredetileg egy cockney – az Alfie-ban pont ezzel futott be 1966-ban.)
Ken Loach megérdemelten kapta meg másodjára is az Arany Pálmát Cannes-ban. Az Én, Daniel Blake szívszorító látlelet arról, hogyan törik meg egy élet a lelketlen rendszer bürokratikus útvesztőiben.
Gay párocska próbálja felfedezni kapcsolatuk mélységeit. Egy férj szerelme birtoklási vággyá, erőszakká és gyűlöletté változik, visszafordíthatatlanul. Egy kialvatlan, meggyötört lelkű, egyedülálló anyával rémítő játékot játszik az idegrendszere. Egy tiszta szívű szerzetest megkísért a Gonosz – kitalálnád, milyen formát öltve? A TIFF második napján is láttunk jó filmeket.
A Győri Zsolt által szerkesztett kötet túlsúlyban egy Egerben tartott konferencia anyagát tartalmazza, ami kiegészül néhány, a brit filmtörténet bizonyos aspektusait érintő tanulmány fordításával. Valahogy így kell olvasni ezt a könyvet. Konferenciakötet jellegéből adódóan túl sokat merít a lehetséges olvasási-értelmezési stratégiák terén, eltérő nézőpontokat érvényesítve egymástól igencsak távol eső területeken; inkább a brit filmek magyar recepcióját tartalmazza, mintsem a brit filmtörténet fontosabb irányainak bemutatását.
A második világháború Nagy-Britannia filmes kultúrájában is komoly változásokat okozott. A parlament irányelveket, követendő szempontokat szabott meg a stúdióknak, bizonyos tematikákat támogatva, másokat megtiltva a készülő brit filmekben. Ajánlott volt a következő kérdésekre felelő filmeket készíteni: „Miért harcol Nagy-Britannia? Hogyan harcol? Ha győzni akarunk, áldozatot kell hoznunk!”
A kulcsszavak, amelyekkel összefoglalhatjuk a brit-angol filmgyártás első három évtizedét: „brit” (nemzeti) filmstílus versus „amerikai” történetmondás, amerikai pénz, a brit közönség megoszlása a hollywoodi és a hazai kínálat között.