Pokolbéli víg napjaink – Hugo Martin/id Software: Doom Eternal

A videójátékok történetének egyik legsikeresebb franchise-za a Doom – a játékot fejlesztő id Software-t (és ezáltal a jogokat) bitorló ZeniMax/Bethesda hülye lenne, ha időnként meg nem próbálkozna valami újjal ezalatt a cím alatt. Naná, hogy a mozgóképiparhoz hasonlóan itt is leginkább a reboot/előzmény/folytatás-tengelyen zajlik a profitszerzés.

Full Metál Passió – Mel Gibson: Hacksaw Ridge / A fegyvertelen katona

Mel Gibson tíz éve nem jegyzett filmet rendezőként, most viszont diadalittasan tér vissza az azóta teljesen digitalizált mozikba – és az Oscar-versenybe. A tegnapi választási eredményeket elnézve még esélye is lehet: mesterien felépített filmje ugyanattól a hamis pátosztól visszhangzik, mint amitől a (nem csak) amerikai nagypolitika.

A gial-ló másik oldala – Dario Argento: La terza madre / The Third Mother / A harmadik anya

Dario Argento nem esett abba a csapdába, amibe idősebb rendezők szoktak, tudniillik hogy világot akarnak váltani. Nem vág bele tehát nagy ívű drámákba és pszichologizáló eposzokba, hanem továbbra is azt teszi, amihez a legjobban ért: szép nőket gyilkoltat meg a vásznon brutális kegyetlenséggel. Kár, hogy ezúttal mégsem a legjobb tudása szerint.

Terror Kelet-Európában – Eli Roth: Hostel / Motel

Amikor Eli Roth négy évvel ezelőtt vacak másfélmillió dollárból elkészítette a Gonosz halottra emlékeztető, minimalista független horrorfilmjét, sokan máris az új Sam Raimit látták meg benne. A párhuzam nyilvánvalóan túlzás, ám kétségtelen, hogy a csekély ráfordítás ellenére a harmincas rendező több izgalmat és feszültséget teremtett, mint némely több tízmilliós hollywoodi próbálkozás. Az ugyancsak bombasztikus anyagi sikernek bizonyuló Motelből az mindenesetre látszik, hogy Roth nem különösebben nagy talentum, ám kellő mennyiségű 4:3-as rémületet látott már életében ahhoz, hogy tudja, mi kell a nézőnek.