Nem csitul a harc az egyetemi autonómiáért – Az SzFE októberi 23-i tüntetésén jártunk

A fáklyás futás óta eltelt csaknem három hét nem szűkölködött sem szervezett eseményekben, sem a Színház- és Filmművészeti Egyetemet övező „spontán” történésekben. Bár a történet vége még mindig nem látszik körvonalazódni, talán a teljes patthelyzet feloldásának első jelei mintha megmutatkoznának. '56 eseményei után 54 évvel pedig ismét diákok vonulnak utcára a hatalom elleni tiltakozásként. Összefoglaló és helyszíni beszámoló.

Új szempontok, új városok – A hét SzFE-eseményeiről és a fáklyás futásról

Továbbra is tart a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjainak egyetemfoglalása, sőt, az elmúlt héten még egy helyszínnel bővült a blokád: most már az egyetem Szentkirályi utcai épületénél is őrködnek a fiatalok. Közben szimpátia-eseményekből, de támadásokból sincs hiány – alább az elmúlt egy hét történéseit, illetve a már szinte szokásosnak mondható vasárnapi demonstrációt foglaljuk össze.

Kitart a blokád – Összefoglaló az elmúlt három hét SzFE-történéseiről

Egyelőre semmilyen szinten nem oldódott meg a Színház- és Filmművészeti Egyetem autonómiájának kérdése. A szeptember 5-én lezajlott, több tízezreket megmozgató élőláncos tiltakozás óta számos különböző méretű akció történt nemcsak az utcákon, mindenki számára látható módon, de a színfalak mögött is, amelyekről viszont elsősorban csak a közösségi médiában közzétett nyilatkozatokon keresztül értesülhetünk.

Egy hatás alatt álló nő – Horvát Lili: Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre

„De hülyék a nők! Még az okosak is” – jelenti ki egy budapesti kórház orvosprofesszora Horvát Lili legújabb nagyjátékfilmjében, melynek akár a tételmondata is lehetne ez a megállapítás; ám az író-rendező azért ennél sokkal megértőbben viszonyul hősnőjéhez, aki Amerikában ünnepelt idegsebész létére egy reménytelennek tűnő szerelem miatt költözik vissza szülőhazájába.

Szüzesség meg rendőrállam – Török Ferenc: Moszkva tér (2001)

Megvan még a gimis szerelem? Az a mindent felülíró, elvetemült, szenvedélyes érzés, ami sokszor a valóságunkat is torzítja? Amelynek a végkifejlete jobb esetben ártatlanságunk elvesztése, a felnőtté válásunk folyamatának egyik utolsó lépcsőfoka? Vagy éppen két kis béna kamasz kölcsönös nyöszörgése a nagy szerelmet mímelve valami tó mellett egy sátorban? Meglepő érzékenységgel és egyszerűséggel mutatja ezt meg Török Ferenc filmje, teszi mindezt úgy, hogy közben az 1989-es Magyarországról is egy különlegesen, nosztalgikusan közhelyes képet fest.

Budapest felett az ég – Gárdos Éva: Budapest Noir

Kondor Vilmos sikerregénye – pontosabban „fekete szériájának” első sikerregénye – valósággal kiáltott a megfilmesítés után. A rejtőzködő író olyasmit tett le a magyar irodalom asztalára, ami egyrészt szinte teljesen hiányzott addig, másrészt írói megformáltságában is kellőképpen erős ahhoz, hogy „beszakítsa az asztalt”. A Gárdos Éva rendezte filmváltozatról ez nem kifejezetten mondható el, de hibái ellenére is korrekt módon felépített, izgalmas, élvezhető munka lett belőle.

A tacskó, a nő, a taxis meg a szajré – András Ferenc: Dögkeselyű (1982)

Az írott és mozgóképes populáris műfajok közül leginkább a krimi alkalmas arra, hogy a bűn felderítésével egyidőben a társadalom züllöttségének mértékére is fény derülhessen, így a kriminek sosincs hatalmi támogatottsága az önkényuralmi rendszerekben. Egy olyan uralkodó ideológiai szituációban, mint ami a 80-as évek keleti blokkját jellemezte, a bűn kortárs képviseletében kötelezően szabotőrök vagy a nyugati dekadenciából érkezettek kellett szemben álljanak a pártállam kifinomult szaglású nyomozóival ahhoz, hogy a cenzúra ne köhögjön. A Dögkeselyű máig tisztázatlan körülmények között majdhogynem csonkítatlanul kijátszotta az áthallásokra szakosodott kultúrkopók éberségét.