Erózió – Dárday István–Szalai Györgyi: Filmregény – Három nővér (1977)

A leghosszabb magyar film jelzőjével Tarr Béla Sátántangója büszkélkedhet. De kevesen tudják, hogy Tarr a dobogó második (sokáig vezető) helyét elfoglaló, négy és fél órás Filmregénynek a rendezőasszisztense volt, míg állandó alkotótársa, Hranitzky Ágnes a vágója. De vajon mennyire nézhető a Filmregény? Mit adhat manapság a Budapesti Iskola improvizált, beszélő fejes doku-játékfilmje? Aki beleveti magát, nehéz filmet kap, de cserébe hitelesen átélheti a pangás éveinek (1964-1982) legkisebb rezdüléseit is. A Filmregény ugyanis igazi történelmi forrás, a ’70-es évek elbeszélése.

Reflexió vs. fikció – Zolnay Pál: Fotográfia (1973)

Nem igazán szükséges felvázolni a filmtörténeti környezetet ahhoz, hogy a Fotográfiát mint mesterművet a helyén tudjuk kezelni, hiszen 45 év után sem veszített erejéből, sőt, olyan üzenetet fogalmaz meg, ami ma talán még jobban releváns, mint a 70-es években.

A látszat, ha szemből – Tarr Béla-olvasat 1.

Tarr Béláról írni hálás, egyben nehéz feladat is. A filmes esszéisták másfél évtizede fogják kezükben, értelmezik a Tarr-oeuvre darabjait, minden rezdülésére figyelve, értelmezve. Ebből a szempontból nehéz az összegzés. Az idén díjeső közepette visszavonult direktor (állítólag) lezárult életműve adja az apropót a pillanatnyilag legismertebb magyar rendező filmjeinek áttekintéséhez.