Fiatalos öregfiúk – Adil El Arbi, Bilall Fallah: Bad Boys for Life / Mindörökké rosszfiúk
Hiába készülnek rá, korántsem kell még nyugdíjba vonulni a nagydumás rosszfiúknak.
Hiába készülnek rá, korántsem kell még nyugdíjba vonulni a nagydumás rosszfiúknak.
A Bright első teaserét majdnem kereken egy éve láthattuk és akkor nagyon úgy tűnt, hogy a Netflix végre be tud törni az egész estés filmek piacára. Ha mást nem is, legalább egy tökös fantasy-akciófilmet mindenképp elvártunk azok után, hogy az LAPD-egyenruhás Will Smith egy rohadt nagy pallost tart a kezében, egy kapucnis ork shotgunnal egyenesen belelő a kamerába, miközben Woodie Guthrie arról énekel, hogy ez a föld a tiéd és az enyém – mi rossz történhet? Hát, ahogy az lenni szokott, elég sok minden.
Az, hogy Shane Black huszonéves forgatókönyvíróként belenyúlt a tutiba egy össze nem illő zsarupáros kezdetben kényszerű haverkodásáról szóló mozival (Halálos fegyver), talán csak szerencse. Az viszont, hogy immár sokadik alkalommal is eredeti, még mindig veszettül szórakoztató módon alkalmazza a bevált receptet, egyszerűen zseniális.
A Távozz tőlem, Sátán! címe ellenére egyedi darab: a zsarufilmet hozza össze az ördögűzős horrorral, miközben okkult utalások helyett a Doors életművén keresztül bontja ki az infernálisra színezett rejtélyt. Jim Morrisonnal most tényleg áttörhetünk a túloldalra.
Napjainkban egyre többen igyekeznek kiaknázni a „buddy cop movie” parodisztikus felülírásában rejlő lehetőségeket. Az Apatow-garnitúra ügyes kezű rendezője, Adam McKay (A híres Ron Burgundy legendája, Taplógáz) házi színésze, Will Ferrell és a szökőévente komédiázó Mark Wahlberg társaságában csapott morbid kommentárt a veretes alműfajhoz. Kár, hogy az ígéretes alapkoncepcióhoz tapló humor és elnagyolt karakterkészlet társult.
Kevin Smith régi játékos a „ki tud minél több filmes idézetet belegyúrni egy százperces produkcióba” versenyben, új filmjével pedig keményen próbál visszavágni még Michel Gondrynak is, aki egy ideig elegánsan átvette a vezetést a Tekerd vissza, haverrel. Sajnos, a Két kopper pont a finisnél vérzik el, épp az elegancia hiánya miatt.