A csend hangja – Miroslav Slaboshpitsky: The Tribe / Plemya / A törzs

„A film szereplői jelbeszéddel kommunikálnak. Nincs felirat, nincs szinkron. Mert a szerelemhez és gyűlölethez nem kell fordítás” – jelenik meg a film elején az a három mondat, melyen kívül egyetlen leírt betűt, kimondott szót nem hallunk majd az elkövetkezendő két órában. Miroslav Slaboshpitsky debütfilmje, nem mellesleg a Cannes-i Kritikusok Hetének fő díjazottja, egy kegyetlenül nyers, a szavak híján is szókimondó tinidráma, mely a jellegzetesen kelet-európai nyomort kíméletlen realizmussal mutatja meg.

Kiborgjavítás – José Padilha: RoboCop / Robotzsaru

Ismét egy remake, sóhajthat fel a ma nézője nagyjából minden héten, ráadásul ismét egy olyan filmet „készítenek újra”, amit, ha moziban nem is, de tévében számtalanszor láthatott a mai ember, nem pedig egy koravénnek tűnő, ténylegesen felújításra szoruló fekete-fehér, netán némafilmet. A sci-fik esetében persze valamivel könnyebb a dolga az újraalkotóknak, látszólag legalábbis, hiszen elég felturbózni effektekkel (lásd számtalan Star Wars-újrakiadás), évszámcserével (ne feledjük el, a Vissza a jövőbe jövője 2015) ugyanazt a történetet már el is lehet adni.

A húzás ideje – ifj. Florin Piersic: Killing Time

Egy üres nézőtér roppant nyomasztó élmény, különösen ha a rajtam kívül senkinek vetített film úgy edz a közepesen jó végkifejletre, hogy hetvenvalahány percen keresztül, szuszogósan meg-megtorpanva, egyik mélypontról a következő, mélyebb pontra küzdi, nyomja, döngöli pár amerikai forrásból összekalapált, vékonyka cselekményét. Mindeközben pedig másra alig terjedő figyelemmel összpontosít a krimikben javarészt használatos eszközök közül egyetlenegyre, a késleltetésre. De arra aztán nagyon.

„Lars von Trier csak egy parasztfiú, aki belecsöppent a dolgok közepébe” – Nicolas Winding Refn-portré 2.

A sötét időszak letörte a fiatal tehetség szárnyait, bár annak ellenére, hogy produkciós cége, a Jang Go Star teljesen csődbe ment, ő mégis elégedett volt a szakmai eredménnyel, ambíciója pedig nőttön-nőtt. Ahogy karriere kezdetén szerencséje volt, úgy most is került egy kitűnő ajánlat, melyet lehetetlen volt visszautasítani. A Nordisk Filmnél dolgozó Kenneth Plummer felajánlotta, hogy készítsen folytatást a Pusherhez, és ha az sikeres lesz, akkor egyből készíthet neki egy harmadik részt is. Ez ám a nagylelkűség! Amint azt már a portré első részéből megtudhattuk, a Pusher-trilógia több mint sikeres lett, ezáltal pedig szülőatyja karrierjét is megmentette.

Diploma helyett – Nicolas Winding Refn-portré 1.

A mai napig csupán egy valaki volt képes Lars von Trier babérjaira törni nemzetközi fronton, bár a dán keményfiúnak azért még alaposan meg kell dolgoznia azért, hogy a nagyérdemű ne kérdezzen vissza neve hallatán. „Ki az a Nicolas Winding Refn?” „Tudod, a Drive rendezője…” „Jaj, fogalmam sincs, ki az, de Ryan Gosling nagyon cuki!” Ki ez a tehetséges fickó, aki hosszú éveken keresztül burkolózott az ismeretlenségbe? Mivel van kikövezve a Koppenhágából Hollywoodba vezető út? Hogyan lehet a totális anyagi csőd ellenére is világhírnévre szert tenni? Nicolas Winding Refn életútját megismerve ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk.

Ezt láttuk a 11. TIFF-en – 6. rész: Yoru ga owaru basho / End of The Night; Sangue do Meu Sangue / Blood of My Blood; The Snowtown Murders; Á annan veg / Either Way

Első filmünkben egy katatonikus arcú bérgyilkos útját követhetjük, amint megtalálják, felcseperedik és öl, majd szerelmes lesz – egy prostituáltba, akit gyerekként, tanulóéveiben nem volt képes megölni. A következőben egy nagyvárosi szegénynegyed közepén egyedülálló anya küzd gyerekei jövőjéért. Harmadik filmünk világában már-már bevett dolognak számít a pedofília, a vérfertőzés, a családon belüli és kívüli szodomita erőszak és az ezek ellenhatásaként fellépő kíméletlen önbíráskodás. És végül itt áll egy rövid kritika a TIFF „legvidámabb filmjéről”.

Elsőfilmes korkép a perifériákról – Faur Anna: Lányok

Testnedvszagú, vaskos realizmus Budapest külkerületeiből. Székbe döngölően precíz képi és tartalmi fogalmazás, jó arány- és stílusérzékkel felvázolt állapotrajz hervasztó nagyvárosi rögvalóságunkról – egy kétségtelenül erős rendezői vénával megáldott, frissdiplomás elsőfilmes nő kameratolla nyomán.