Cannes percről percre

Cannes-on a (film)világ szeme, mi pedig rendhagyó módon számolunk be idén az eseményekről: tudósítónk írott pillanatképeket küld, naponta többet is, úgyhogy afféle „csiripelésekből” összeálló tudósításunk folyamatosan fog frissülni. Stay tuned!

Tündökléses bukás – Olivier Dahan: Grace of Monaco / Grace – Monaco csillaga

A Grace Monaco csillaga olyan kollektív, s meglehetősen kíméletlen hahotázás közepette vezette fel az idei Cannes-i Filmfesztivált, hogy az arra jegyet váltó balsorsú néző lelkiismeretétől gyötörve szinte kötelességének érzi, hogy egy kissé drukkoljon Olivier Dahan filmjének. Ugyanakkor a művet elnézve nyilvánvaló, hogy a cannes-i közönség nem hiába cincálta azt apró darabokra. Az a füttykoncert ugyanis, ami a filmet fogadta, feltehetően precízebben és következetesebben vezényeltetett le, mint maga a film.

Kutyavendetta Budapest utcáin – avagy új magyar utópia? – Mundruczó Kornél: Fehér isten

Mundruczó Kornél mintegy másfél évtizede gyártja kompromisszumot nem ismerő filmjeit. Legtöbbször vér, erőszak, gyilkosság és brutalitás jellemzi azt a kemény világot, amelyet a néző elé tár, és a rendezők gyakran olyankor teszik ezt, lásd Pasolini Salóját vagy éppen Kim Ki-duk tavalyelőtti velencei Arany Oroszlán-nyertes filmjét, a Piétát, ha jelezni akarják: nagy  a baj körülöttünk.

„Nekem kevés lenne az, hogy egy szobában találjak ki filmeket” – Interjú Nagy Dénes rendezővel

Nagy Dénes neve hallatán mindenkinek a Lágy eső ugrik be. Igen, ő volt az, aki idén egyedüli magyar alkotóként részt vett kisjátékfilmjével a Cannes-i Fesztiválon, a Rendezők Kéthete szekcióban. Azóta már a Másik Magyarország1 című dokfilmjét is bemutatták Magyarországon, és egy újabb dokumentumfilmen dolgozik. A rendezővel újabb munkáiról és régebbi filmjeiről is beszélgettünk.

A holtág sodrásában – Apichatpong Weerasethakul: Hotel Mekong / Mekong Hotel

Vannak filmek, melyeknek a rövidség a fő erényük – az alig egy órás Mekong Hotel minden kétséget kizáróan ezek közé tartozik. Az Arany Pálmát nemrégiben bezsebelő Apichatpong Weerasethakul legújabb alkotása nem több, mint egy hevenyészett mozgóképes vázlat, melyre fel vannak ugyan firkantva a thai mester jól bejáratott motívumai, de csaknem teljes mértékben nélkülözi a korábbi filmek szuggesztív erejét.

Botrány és sikerek Cannes-ban – 64. Cannes-i Filmfesztivál, 2011. május 11–22.

Vasárnap este ünnepélyes keretek közt adták át a 64. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A Robert De Niro vezette kilenctagú zsűri Terrence Malick Életfa (The Tree of Life) című filmjének ítélte az Arany Pálmát „a film léptéke, jelentősége és szándéka” miatt. Kétségtelenül ez volt a legnagyobb volumenű alkotás a versenyben, de hogy valóban a legjelentősebb-e, arról igencsak megoszlanak a vélemények.

Félidőn túl – Beszámoló a 64. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról

A 64. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál már a félidőn túl van, eddig bőven kijutott nekünk a sztárokból és a jó filmekből is. Természetesen korai még messzemenő következtetéseket levonni, mivel a versenyfilmek egy része még hátra van, idáig viszont igen erősnek látszik a program, sok aktuális és érdekes problémával, ami odaszegezi az embert a székhez, még ha nincs is feltétlenül kedvére akár a probléma megközelítése, vagy annak filmes ábrázolásmódja.

Egy csendes kálvária operája – Xavier Beauvois: Des hommes et des dieux / Emberek és istenek

A 2010-es Cannes-i Fesztivál nagydíját elnyerő film a felületes szemlélőnek okkal tűnhet úgy, hogy a zsűri mintha az év Arany Pálmáját elnyerő Boonmee bácsi teljességgel apolitikus jellegét igyekezte ellensúlyozni, megtartva ezzel valamennyit az elmúlt évtizedre jellemző fesztiválgyakorlatból, miszerint többnyire provokatív, közéleti témákat boncolgató filmek kaptak helyet a díjazottak listáján.