Ó, kapitány, kapitányom! – Aaron Schneider: Greyhound / A Greyhound csatahajó

Továbbra sem éli fénykorát a mozizás, de amíg újra eljárhatunk tömegese(bbe)n vetítőtermekbe, elképzelhetjük, hogy egy-egy eredetileg vászonra szánt alkotás hogyan is nézhetne ki nem-tévéképernyőn. A Greyhound csatahajó című második világháborús eposzt is streaming-szolgáltatóra űzte a vírus, ezúttal az Apple+ tette nézhetőve a korábban mozikba szánt, legújabb Tom Hanks-féle kapitánykodást.

Felhígított tanmese egy CGI-kutyáról – Chris Sanders: The Call of the Wild / A vadon hívó szava

A vadon szava című klasszikus idei filmadaptációja egy kedves és szórakoztató családi mozi lehetett volna ösztönökről, tiszteletről, a természet és az állatok szeretetéről, alkalmat adva a szülőknek néhány „azok a régi szép idők”-típusú mondat elpufogtatására a maradék popcorn mellett. Nosztalgikus időutazás helyett azonban egy Hallmark-kalandfilmek esztétikáját idéző giccsözön zúdul a néző nyakába, melynek során két óráig bámulhatja, ahogy különböző színészek erősen mesterkélt díszletek között egy gigantikus CGI-kutya után szaladgálnak, minden lehetőséget megragadva egy-két jól bevált életbölcsesség megosztására. Jack London mindeközben forog a sírjában, az adaptációból teljesen kihagyott őslakos indiánokkal, és mindenféle sötét északi fickókkal együtt.

Bebalzsamozott gengszterek falat festenek – Martin Scorsese: The Irishman / Az ír

Az 1995-ös Casino után a mozi egyik „fenegyereke” újra a hidegháború utáni Amerika alvilágába nyúl, de a tőle megszokott merészséghez ezúttal egy érett, rezignáltabb hangnem társul. Bár a három és fél óra játékidő emberpróbálónak tűnhet, Robert De Niro ismerős narrátori hangja egyből a hatvanas évekbe repít, a film előrehaladtával pedig egyre kevésbé akarunk visszajönni onnan. Martin Scorsese legújabb filmje összes előző gengeszterfilmjének kollektív emlékezete.