„Akarok hinni az emberben” – Beszélgetés Bogdán Árpáddal, a Genezis rendezőjével

A rendező Genezis című filmjét kísérte el Kolozsvárra, a 17. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválra. A 2008-2009-es magyarországi romagyilkosságokra reflektáló alkotásnak a Berlinálé Panorama Special szekciójában volt az ősbemutatója, és elnyerte a Szófiai Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijének különdíját is. „A tiffes táska sokkal jobban néz ki, mint a berlinálés” – mutatott a meghívottaknak járó hátizsákra Bogdán Árpád, mikor leültünk beszélgetni az egyik kolozsvári kávézóban.

„A répa baba” – Beszélgetés a 85 éves Sára Sándorral

Sára Sándor márciusban megkapta a Kossuth-nagydíjat. A legendás operatőr ennek apropóján elmesélte, miért fordult a történelmi filmek felé, hogyan próbálták ’56 után félreállítani, és miért terjesztette a korszak egyik emblematikus rendezője, hogy géppuskával kergette a forradalom alatt. Sára felelevenítette, hogyan éheztek a magyar filmesek Cannes-ban, miért tölt be különleges szerepet az életében Erdély, de elárulta azt is, mit gondol Szabó István ügynökmúltjáról, és miért nem akarta Máté Pétert főszereplőnek az első rendezésében.

A mágikus téglalap – M. Kiss Csaba, Rohonyi Gábor: Brazilok

A Brazilok kusturicás hangvételű, optimista tanmese az előítéletek meghaladásáról és a cigány-magyar együttélés mindennapi kihívásairól. Humorba csomagolja a falusi kilátástalanságot és a társadalmi csapdahelyzeteket, de szerencsére nem veszi el teljesen a felvillantott problémák élét. Így annak ellenére is szerethető marad, hogy helyenként egyenetlen a történetvezetés és a színészi játék.

Trombitaverseny – Dušan Milić: Gucha! / Guca!

Egy Balkánról érkező filmre általában akkor vagyunk kíváncsiak, ha az maradéktalanul eleget tesz a jól belénk nevelt sztereotípiáknak. Ha nincs háború, akkor is érdekes ez a túlmisztifikált rezervátum. Kéznél vannak a romák, a szinte már elmaradhatatlan fúvószenével és vadromantikával együtt. Félő azonban, hogy a lassan kötelező kurzussá váló egyveleg erejét veszti. A klisék ellenére mégis jó film a Gucha!

A szeméttelep melege – Pejó Róbert: Dallas Pashamende

Nagy hagyománya van a balkáni életmódot és annak diszkrét bájait tematizáló, igen széles értékskálán mozgó filmes alkotásoknak, amelyek sorába – nem csak tematikája, de stiláris jegyei okán is – illeszkedik Pejó Róbert új filmje, a Dallas Pashamende. A romániai szeméttelepek valóságából ihletődő film hazai forgatását a román hatóságok éber figyelemmel kísérték, végül leállítatták a forgatást, ezért a munkát a fóti filmgyár területén újjáépített szeméttelepen kellett befejezniük az alkotóknak. Az országimázs őreinek félelme érthető: nem EU-konform helyről és életviszonyokról van szó, bár az a kép, amit Pejó ír, még az ő májukat is hízlalhatná, mert ebben az eufemisztikus vízióban a hulladéktelep, ha körülményesen, de mégiscsak lakható és értékteremtő helynek bizonyul.

A médiaerőszak láthatatlan módozatai – A romák néhány reprezentációja kapcsán

Az erőszakról sokat beszélnek az emberek a média és a film kapcsán, bár a fogalmat ilyenkor rendkívül leszűkített jelentéstartományra használják: verekedésre, lövöldözésre, vérre, vagyis a „direktben" megmutatott agresszív eseményekre. A különböző törvényi szabályozások miatt a kis karikák már előrejelzik nekünk a képernyőn, illetve a moziműsorban, hogy milyen filmmel fogunk találkozni. Ennek ellenére fel sem merül az emberben, hogy ezeken kívül is lehet erőszakos cselekedeteket látni (például kinek jutna eszébe kiakadni azon, hogy a nőket rendszeresen levetkőztetik, tárgyiasítják a filmekben, amivel folyamatosan újratermelik a férfiuralmat).

Tony Gatlif „hűlt helye” Firenzében – Tony Gatlif és a nomád mozi – 2004. augusztus 16. – szeptember 6., Firenze

Az Il gigante kulturális szervezet egy fiatal, lelkes, „független” filmkészítőkből álló társaság, akik gondoltak egy nagyot, és szerveztek egy kis fesztivált Firenzében. Az augusztus 16-tól szeptember 5-ig tartó vetítéssorozat az utolsó héten konferenciával, koncerttel, fotókiállítással egészült ki. A rendezvény alapját, amint a címéből is kiderül, Tony Gatlif életművének bemutatása és „a nomád moziként” aposztrofált filmes program képezte. Ez olyan, különféle országokból, filmtörténeti korszakokból válogatott alkotásokat tartalmazott, amelyek valamilyen módon a romák ábrázolásához kötődnek.