A High Life (a magyar forgalmazásban Csillagok határán) színtiszta Claire Denis-film, a sci-fi műfaját építő formulák a mesteri szerző ujjai között átperegve válnak a számára érdekesebb és fontosabb, életművét végigkísérő témák díszleteivé.
Ritter kollégától átvéve a stafétát szerdától aktívabb résztvevőjévé váltam a bő egy hete tartó fesztiválnak. Mostanra már mindenki tudja, kitapasztalta, hogy a filmek közötti szünetekben melyik környező látványpékségben tudja beszerezni a lehető legjobb minőségű kávét, péksütit és egyéb ellátmányt – a lehető leggyorsabban. 7-8 nap után már közösen unjuk a felvezető Titanic-spotot, és persze egyre tisztább képet kapunk az idei felhozatal színvonaláról is.
A pesti Titanicon továbbra is zajlik az élet, komolyabb meglepetések nélkül. Folytatódik a „családbarát” tematika – a kedves mesétől a csonka famíliájú thrillerig. Megtudtam, hogy néhány évtized múlva egy vonaljeggyel sikerül majd átugranom Londonba, Róma és Madrid érintésével, illetve, hogy a perzsa fiatalokat is megérintette az indie-őrület.
George Clooney is imádja a fesztivált. Az elmúlt években nem volt Mostra nélküle, és persze hol máshol kérnék meg ennyiszer a kezét (még ha az idén be is volt kötve egy kisebb baleset miatt), mint az itteni sajtókonferenciákon... Herzog, Stallone, Matt Damon és még sokan mások az idei velencei mustrán.
A horror nem különösen nagyra tartott műfajába sorolt alkotásokat ritkán szoktak az ún. művészfilmek között emlegetni. Claire Denis legújabb opusát ennek ellenére megilleti ez az előkelő hely, horrornak csak jobb híján, a moziforgalmazás műfajmeghatározási kényszere miatt nevezik. Hátborzongató, felkavaró, elemi erejű alkotás ez, élénk hatása a vászon elsötétülése után még hosszú ideig kísért.
