Bikaugratás – Jean-Marc Vallée: Dallas Buyers Club / Mielőtt meghaltam

Valahol egyszer azt találtam írni, hogy Matthew McConaughey egy mellékszerepben élete legnagyobb alakítását nyújtotta. Akkor nem sokban tévedtem, pusztán csak elsiettem az értékítéletet, hisz minden szerepében, mit azóta vállalt, mind jobb és még jobb, és úgy tűnt, hogy tehetségéhez mérten már fokozhatatlan játékot nyújtott, mígnem ledobott vagy 15 kilót és bebújt Ron Woodroof csontvázszerű alakjába. Immár nem osztogatom oly könnyelműen a jelzőket, de hadd jósoljak kvázi egy ennyit: amikor ezt is felülmúlja (és bizonyára megpróbálja majd), a szinte a semmiből, azaz a kezdeti romantikus vígjátékok playboy-i karakteréből érkező McConaughey a hollywoodi drámaszínpadot alapjaiban rengeti majd meg.

Túl jón és rosszon – Clint Eastwood: Unforgiven / Nincs bocsánat, 1992

A 80-as években sűrű éjszaka borította a vadnyugati prérit, hogy aztán a következő dekád virradója magával hozza az újjászületés reményét. Míg Kevin Costner a klasszikus western tekintélyét kísérelte meg helyreállítani (Farkasokkal táncoló), addig a rutinosabb és merészebb Clint Eastwood az eddigieknél is kíméletlenebbül bontotta le annak toposzait. A maga idejében mindkét alkotást valóságos díjesővel jutalmazta az  amerikai filmakadémia, ám ez a tény az egyetlen, ami összeköti őket. Az előbbi „csak” egy jól időzített, a műfaj iránt érzett nosztalgiából hasznot húzó kalandfilm. Az utóbbiban viszont a kamera csókolózik azzal a rettenettel, amit valóságnak hívunk. És ez nem kis szó, ha már westernről beszélünk.

A farm, ahol (f)élünk – Vincent Patar, Stéphane Aubier: Panique au village / Pánikfalva

Történetünk főszereplői – Ló, Indián és Kovboj, a három műanyagfigura – boldog kommunaként éldegélnek egy tanyán. A Ló születésnapjára kitalált kerti sütő megépítéséhez azonban a megrendelt 50 helyett 50 milliárd darab tégla érkezik meg. A kezdeti probléma rövidesen elhalványul, ugyanis hőseink olyan kalandokat élnek át, amelyhez képest a brikett-többlet igazán bagatellnek mondható.

Unlucky Luke – Olivier Jean Marie: Lucky Luke – Irány a vadnyugat

Az első, teljes egészében számítógéppel generált animációs film, a Játékháború (1995) története a korabeli animációs ipar metaforikus leképezéseként is felfogható. A természetes anyagokból készített Woody-cowboy és a szintetikus termékekből előállított Buzz-robot kezdeti ellenségeskedése, majd együttműködése a kézzel rajzolt figurák és a számítógépes animáció szimbiózisának a legszebb szimbóluma.

A tájban és egymásban élni? – Ang Lee: Brokeback Mountain / Túl a barátságon

Egyre inkább úgy gondolom, igaza van – többek között – Fredric Jamesonnak, amikor a humán kultúrához fűződő nyelvi tevékenységeink java részét allegorézisnek minősíti: párhuzamos konstrukciókat ötlünk ki, magyarázatokat és fordításokat, abbéli igyekezetünkben, hogy teljesebben, hatékonyabban, igazabban szólhassunk. Miről is? Ez persze attól függ, milyen narratívákkal, ideológiákkal és világértelmező mítoszokkal vesszük körül magunkat; az emberi voltot, a szignifikációt, a megismerést, avagy az evolúciót tüntetjük ki figyelmünkkel (és a lista természetesen tetszés szerint bővíthető).

Az utolsó nindzsa – Tom Dey: Shanghai Noon / Új csapás

A Hollywoodban jó ideje dívó műfajkeverési hisztéria ritkán szül fogyasztható darabokat. A különböző zsánerek összebékítését célzó, kényszer szülte divat áramán születő hibridek java hitvány fércmű, vaskos melléfogás. Ez persze nem akadálya annak, hogy ne próbálkozzanak újra és újra a rendezők: az eredetiség utáni hajszában a paródia mellett még a műfajkeverés tűnik a leginkább járható (egér)útnak.