Túl a műfajon – A melodráma fejlődéstörténete 4.

A Filmtett háromrészes sorozatban – Néma sirámok, A weepie-k nagy korszaka, valamint Konzervatívok és újítók – foglalkozott a melodráma műfajának alakulástörténetével, 2003 március-májusa között. A szerző, Hungler Tímea, utolsóként az 1996-es Anthony Minghella-rendezést, Az angol beteget vizsgálta részletesen, és futólag említést tett az 1999-es The End of the Affair-ról is (Egy kapcsolat vége, r. Neil Jordan). Jelen áttekintés azon a ponton próbálja meg felvenni a fonalat és felvázolni azokat a tendenciákat, amelyek e sokrétű, mutációkra képes filmes műfaj legutóbbi tizenöt évét megszabni látszanak. A rendelkezésre álló források – műfajtörténeti tanulmányok, blogok és filmes portálok információi, illetve maguk a kategóriába sorolódó filmek – alapján többféle vázlat is elképzelhető az 1999-2013 közötti „melodrámás" időszakról.

Újhullámtarajok az árvízben – Tudor Cristian Jurgiu: Câinele japonez

Hazaérésről és hazatérésről szól a Japán kutya. A folyamatosan szélsőségeket csapkodó román újhullámtarajokról ezúttal csendesebb vizekre vezetik a nézőket: ezúttal csak árvízen, illetve annak következményein kell átevezni – természetesen a szereplőkkel együtt – egészen a hazai filmekből lassan már megszokott, pszeudo-katartikus végkifejletig.

Alice Rémmeseországban – Park Chan-wook: Stoker

Park Chan-wook megérkezett Hollywoodba. Azért fontos ezt hangsúlyozni, mert voltak olyan ázsiai kollégái, akik az álomgyárba tartván útközben valahol elvesztették önmagukat (hogy nem kizárólag saját hibájukból, az más kérdés). A koreai film „öregfiújának” tengerentúli debütje azonban – hiányosságai ellenére – magán viseli mindazokat a stílusjegyeket, amelyek miatt korábban is szerették, akik szerették.

Családi kör(utazás)? – Török Ferenc: Isztambul

A Moszkva téri érettségizők és a harmincas pénzügyesek Overnightja után Török Ferenc újabb korosztályt ugrott előre generációs panorámájában. Az Isztambul kerete és figurájának jellege jól illeszkedik az életműbe, de a megvalósítás és a feszültség kilóg belőle.

Mielőtt a világvége rádtalál – Jeff Nichols: Take Shelter

Ha úgy ültem volna be a moziba, hogy nem tudom, ki a film rendezője, a vetítés után pedig valaki megkérdi, hogy szerintem ki írta és rendezte a filmet, akkor valószínűleg szemöldököm felvonva flegmán odavetem, hogy ki más lehetne, mint M. Night Shyamalan, az átverések nagy mestere, aki mindig trükkösen eljátszik a néző és a józan ész elvárásaival.

Nehéz dolgaink – Susanne Bier: Hævnen / Egy jobb világ

Azok a szituációk, melyekben két érzelmileg sérült, magányos gyerek találhatja magát, tanulságos vizsgálódásra adnak alkalmat, ráadásul Bier repertoárjából is hiányoztak eddig. Empatikus rendezése pedig még a hollywoodias, nevelő célzatú jeleneteit is elfogadhatóvá teszi.

A Boszporusz felett az ég – Nuri Bilge Ceylan-portré 2.

Miután elkészítette gyermekkori emlékeiről szóló kis vidéki trilógiáját, Ceylan másik otthonába, Isztambulba helyezte át filmjeinek színhelyét. A nagyvárosi és a falusi környezet közötti szakadék „leírását” azonban fokozatosan járta körül. Az átmenetben fontos szerep jut az iróniának és az erkölcsi példázatoknak, majd a kegyelem hiányának is.