Amikor a mozi önmagát alakítja – A Magasságok és mélységek forgatásán jártunk

Legutóbb ősszel volt szerencsém részt venni egy igazi nagyjátékfilm-forgatáson, most pedig egy másik, Budapesten készülő filmre látogattam ki. A különbség sok szempontból nem is lehetne nagyobb, hiszen akkor egy korabeli, kosztümös, magyar közegben nagy költségvetésűnek számító készülő mozifilmen láthattam akcióban egy nagyméretű, veterán filmesekből álló stábot, ezúttal pedig egy szerényebb költségekből készülő, a közelmúltban játszódó, személyes (mondhatni életrajzi) alkotás készülését látogathattam meg, amelyen egy majdnem kizárólag elsőfilmesekből verbuvált, fiatal stáb dolgozik.

Tízen az inkubátorban

Tíz pályázó maradt a filmalap idei Inkubátor Programjának döntőjében, egyikük az erdélyi származású, jelenleg Budapesten élő Visky Ábel. A filmtervekről a mentorcsapat egyik tagját, Kerékgyártó Yvonne-t faggattuk.

Rövidfilmes ötösfogat – Ferenczik Áron: Szabó úr; Deák Kristóf: Mindenki; Kovács István: Betonzaj; Hartung Attila: Mindig csak; Csoma Sándor: Tabula rasa

Egy lassan elfogyó, Tati-szerű figura, egy hamiskásan éneklő kislány, egy válaszút elé került kickbokszoló lány, egy túlzottan lelkes ifjú pap és két szerelmes kiskamasz meg a múlt árnyai – meg persze öt fiatal rendezőtehetség, aki az ő rövid történeteiket filmre álmodta. Az alkotások közös vonása, hogy az elmúlt egy évben több nemzetközi filmfesztiválon is felbukkantak, díjakat szereztek. Legközelebb, egy csokorban a Filmtettfeszten lesznek megtekinthetők.