Nyolc közepesen könnyű darab – Jack Thorne: The Eddy

Filmes körökben nem újdonság azt hallani, hogy a Netflixnél a mennyiség gyakran a minőség rovására megy. Azt már kevesebbszer hangsúlyozza a cinefil közönség, hogy a világ legnagyobb streamingszolgáltatója hány elismert (de nem feltétlen fősodorbeli) rendezőnek ad lehetőséget, hogy sorozat vagy nagyjátékfilm formájában ismerje meg őket a laptop-, vagy jobb esetben tévéképernyőn streamelő néző. Alfonso Cuarón, Charlie Kaufman és Noah Baumbach filmjei után a Damien Chazelle neve által fémjelzett The Eddy című sorozat is jó példája a Netflix „nagylelkűségének”: a jazztől dübörgő nyolcrészes történet ugyanis hibái ellenére is egy valóságos igazgyöngy a szalagra gyártott, tét nélküli sorozatok tengerében.

Már nem csúnya szó a romantika – Damien Chazelle: La La Land / Kaliforniai álom

Itt van Damien Chazelle, és itt van a jazzfilm újra, csak most musicalbe csomagolva. Szokni kell, hogy ott járunk, ahol Gene Kelly szteppelt, és ha túl sietős vagy lassú a tempó (jazz helyett most a szerelemé), azt nem J.K. Simmons ordítja a fülünkbe, hanem egy száztagú big band. A Whiplash vad dobszólója után keserédesen fújt ballada a Kaliforniai álom.

Taktus mögött – Damien Chazelle: Whiplash

A tavalyi Sundance Shorts kategóriában bemutatott Whiplash című rövidfilm egy egészestés forgatókönyv lebutított változataként szerepelt a verseny mezőnyében. A közönség és gyártó cégek pozitív visszajelzései után a pályafutása elején járó Damien Chazelle-nek megadatott a lehetőség, hogy kidolgozza a sztorit egy végleges, 100 perces filmmé, amely egy végtelenül ambíciós dobos feltörekvését mutatja be a professzionális jazz-zenészek igen gyötrelmes és sajátos sínylődésekkel ékelt világában.