Azok a régi, szép idők – Nicolas Bedos: La belle époque / Boldog idők

Mennyire tudnánk megoldani a problémáinkat, ha a múltból tekintenénk a jelenre? Van-e gyakorlati haszna mesterségesen rekreálni múltbéli élethelyzeteket? Hol a határ valóság és káprázat között? Nicolas Bedos második filmje ilyen sokat vitatott kérdésekre keresi választ. Kiábrándult hőseit egy Westworld-szerű időutazásnak veti alá, ezt keveri Charlie Kaufman filmjeinek formai jegyeivel, rátesz némi francia sikket, fanyar humort, és voilá, a néző két órán keresztül egy percig sem unatkozik.

Videoképek útvesztőjében – Michael Haneke: Caché / Rejtély

Haneke első játékfilmje óta – néhány kivétellel – ugyanazokból az elemekből építi fel alkotásait: a felbomlásra, pusztulásra ítélt polgári család, a videó és a televízió ijesztő lehetőségekkel bíró médiuma, az öncélú erőszak, fikció és valóság felcserélhetősége. A formai elemek is ismétlődnek: hosszú, lassú, állókamerás beállítások, kihagyásos szerkesztésmód, élesvágás.

Az elítélt és a szép kapitányné esete – Patrice Leconte: La veuve de Saint-Pierre / A sziget foglya

Nem tudom, minek lehetne nevezni Patrice Leconte legújabb opuszát. Újabb kiáltvány a halálbüntetés ellen? Dosztojevszkiji ihletésű morális játszma? Jellegzetes ködben-árnyékban úszó melodráma à la France, némi angol beteges beütéssel? Nos, úgy gondolom, a három verzió többé-kevésbé harmonikus keverékéből áll össze a Saint Pierre-i nyaktiló története.