A lelkem a vállalatot illeti meg – Az Alien-univerzum

A csillagok közé való vágyakozás valószínűleg egyidős az emberi faj öntudatra ébredésével és ez az archaikus kíváncsiság, amivel talán több tízezer éve bámuljuk az eget, alapvetően befolyásolta gondolkodásmódunkat és kultúránkat. Maga az idea azonban nagyon sokáig elsősorban a mitikus-vallási életben öltött testet, ami pedig azt is jelentette, hogy az ártatlan bámészkodás és sóvárgás mellett egyszerre félni is elkezdtünk az ismeretlen és végtelen feketeségtől.

Hazugságok hálójában – Beau Willimon: House of Cards / Kártyavár

A House of Cards immár két évadot ért meg a Netflixen, az online médiacsatorna előfizetői és a sokmillió internetező legnagyobb örömére. Ha egy sorozat a washingtoni Fehér Ház és a Kongresszus kulisszáiba kalauzol, fő rajongója pedig deklaráltan maga az amerikai elnök, annak a politikai műsornak jobb minőségi ellenőr nem is kell.

Ziccerek sűrűjében – Mátyás Győző: A látszat birodalma. David Fincher mozija.

A látszat birodalma a széles, rajongó közönség és a hivatásos értelmezők számára egyaránt vonzó lehet: Mátyás Győző őszinte, cinefil érdeklődéssel közelít David Fincher munkáihoz, miközben a filozófia, valamint a posztstrukturalista (posztmodern) elméletek elvont dimenzióin keresztül értékeli azokat. Elvileg kitűnő párosítás egy többnyire midcult, zsánerfilmeket készítő alkotó tárgyalásához, de vannak korlátai is.

Amerikai szépségek – Szerzőiség a klipművészetben 2.

A Propaganda Films a 90-es évekre a világ egyik legtermékenyebb klip-üzeme lett. A mennyiség szerencsére nem ment a minőség rovására, köszönhetően az olyan rendezőknek, mint David Fincher, Mark Romanek vagy Spike Jonze. Ezúttal a három nagyágyú életműve kerül górcső alá.

Borúra derű – David Fincher: The Curious Case of Benjamin Button / Benjamin Button különös élete

Úgy tűnik, David Fincher jelenlegi munkásságát a védjegyeitől való finom eltávolodás jellemzi. Tavaly a Zodiákus után nyomozók életét felforgató képi-és csoportlélektani realizmus lepte meg a bomlott pszichéről regélő ex-videoklipes rajongóit, idén pedig a mágikus realizmus üti ki a nyeregből az eddigi műveit uraló depresszivitást.

Én nem vagyok paranoiás, engem üldöznek – David Fincher: Panic Room / Pánikszoba

Tartok tőle, kevesen vannak, akik ne ismernék azt a kellemetlen, zavarbaejtően koszos érzést, ami akkor fogja el az embert, ha meglopják. Egy étteremben ülve elemelik a táskánkat; fél óra ideges keresgélés után a tolvaj számára értéktelen cuccainkat a következő utcasarkon találjuk meg szétdobálva. Az általános bosszankodáson túl ilyenkor az embert elfogja egy bizonytalan szorongásérzet, mintha valami piszkosat érintett volna: ismeretlenek beletúrtak a dolgaimba, valaki fogdosta a gyermekem képét, vagyis attól, hogy erőszakosan betörtek a magánszférámba. Életünk egyik legfontosabb értelmét találjuk meg az ilyen helyzetek elkerülésében, úgyhogy mindannyian kialakítunk életünkben olyan tereket, ahol biztonságban érezhetjük magunkat az efféle attrocitásoktól. Nagyon fontos funkciója ez otthonunknak, de még az autónknak is.