Christos Nikou rendezői debütálása, az Apples a „görög bizarrhullám” (greek weird wave) legújabb darabja, amiben egy emlékezetvesztést okozó világjárvány apropóján merülünk el identitás és memória toposzaiban. Kritikánkkal Torontóból jelentkezünk.
Lehet tehát akárhogy csűrni-csavarni a Palm Springs időhurkáról gondoltakat, Max Barbakow rendezői debütálásának igazi ereje közel sem a cselekmény „hurkoltságában” rejlik.
Visky Ábel első egészestés filmje, a Mesék a zárkából, gyönyörűen egyensúlyozik dokumentumfilm és fikció, valamint mese és valóság között, mindeközben pedig a meseterápia és a drámaterápia módszereivel gyógyítja szereplőit.
Szűcs Dóra zártszituációs thrillerében leginkább a szándék és a szenvedély értékelhető.
A tavalyi Velencei Filmfesztiválon bemutatkozó Babyteeth kreatívan kombinálja a terminal romance és a coming-of-age alműfajait, túlmutatva számos filmes elődjén. A végeredmény egy játékos és megrázó alkotás addikcióról és az egymástól való függés csapdáiról.
Hihetetlen, de hatvan éve került mozikba Godard első nagyjátékfilmje, a francia új hullám mondhatni programfilmje, a Kifulladásig. Igen, hatvan éve történt a nagy forradalom, amikor a stílus átvette a hatalmat a sztori felett a nagyvásznon.
Justin Dec rendezői debütálása olyan, mintha a Végső állomáshoz írtak volna egy appot nagyon rosszul. Bárcsak a vászon jobb alsó sarkában is lenne egy kis számláló, ahol láthatnánk, meddig tart még nézői szenvedésünk.
Gustav Möller többrétegű kamarafilmjében a főhős jellemfejlődése helyhez kötött módon, egy headset béklyójában történik meg.
A szerb származású Mladenovic első nagyjátékfilmjével az LGBT-témák filmes megjelenítése valószínűleg Romániában is elkezd teret hódítani.
Raul Garcia animációs filmje az igazi Poe-rajongóknak nem nyújt sok újat, de az öt novella adaptációban fel-felvillanak erős jelenetek. A narrátori hangok viszont zseniálisak.
Ne maradj le a többi hasonló szövegünkről, kövesd Facebook-oldalunkat!
