Díszköltészet és unalom – Pablo Larraín: Neruda

Történelmi szereplőkről életrajzi filmet készíteni rizikós dolog, az ilyesfajta filmek sokszor abba a hibába esnek, hogy túlságosan ragaszkodnak a saját maguk által gondolt mondanivalójukhoz, és teszik mindezt adott történelmi személy valós életrajzának a kárára (pl. Oliver Stone szinte bármelyik biopicje, de leginkább a Nixon), és legtöbbször ömlengős, saját fontosságában arrogánsan magabiztos, háromórás eposzok születnek belőlük.

Hétköznapi maffiózók – Pablo Trapero: El clan / A klán

A legjobb történeteket még mindig az élet írja. Nincs ez másképp Pablo Trapero megtörtént eseményeket feldolgozó thrillerje esetében sem, amely fikció nélkül meséli el a 80-as évek hírhedt bűnöző családjának hátborzongató történetét. Trapero filmjéért megkapta a legjobb rendezőnek járó Ezüst Oroszlánt a 2015-ös velencei filmfesztiválon.

Ha egyszer borul a bili – Damián Szifrón: Relatos salvajes / Wild Tales / Eszeveszett mesék

Kiskorom óta szeretem a békességet, sőt, sokak szerint konfliktuskerülő típus vagyok. Mégsem tudok szórakoztatóbb dolgot elképzelni, mint amikor Tom egy baltával üldözi azt a genyó kis Jerryt, aki persze végül úgyis mindig elgáncsolja a túlbuzgó macsekot. Nyilván ezért szerettem bele első látásra az Eszeveszett mesékbe is. Damián Szifrón szkeccsfilmje ugyanis nem más, mint Tom és Jerry felnőtteknek – veszettül szórakoztató és tempósan előadott történetfüzér a pillanatok alatt elszabaduló konfliktusokról. Nem éri meg kihagyni.

Világvége az esőerdőben – Mel Gibson: Apocalypto

Ha interjút kellene készítenem Mel Gibsonnal, egész biztosan megkérdezném tőle, miért szereti annyira a már-már mesterkélten véres filmeket. Miért a brutalitást hozza ki egy olyan témából, ami priccoló vér látványa nélkül is drámai és erős lehetne? Valószínűleg a szemembe nevetne, és azt mondaná: ez kell a nézőnek, ez jobban eladható – de az is lehet, hogy valami nagyon mély értelmet magyarázna el, ami sem A passió, sem Golden Globe-ra jelölt új filmjének, az Apocalypto nézőiben nem tudatosult.

Éneklő producerek – Susan Stroman: The Producers / Producerek

Mel Brooks A producerek című darabja (amelyből 1968-ben Oscar-díjas film is készült) úgy tűnik, reneszánszát éli. A Broadwayen nagy sikere volt, de eljutott a budapesti Madách Színházba is. Nem késlekedhetett tehát filmre való átültetése sem. Mel Brooks a rendezést ezúttal Susan Stromanra bízta, aki a színpadi változat koreográfusa is egyben.

Hol laknak a brazil istenek? – Fernando Meirelles–Kátia Lund: Cidade de Deus / Isten városa

Fernando Meirelles és Katia Lund filmje, az Isten városa megdöbbentő alkotás, elsősorban a brutalitása miatt az. Műfajilag a gengszterfilmek hagyományát követi, véres külvárosi harcokról beszél, ahol a farkasok törvénye uralkodik: ennek brazil változata szerint, ha megölöd az ellenséget, nem biztos, hogy a következő pillanatban nem ölnek meg téged is.