Pokolbéli víg napjaink – Hugo Martin/id Software: Doom Eternal

A videójátékok történetének egyik legsikeresebb franchise-za a Doom – a játékot fejlesztő id Software-t (és ezáltal a jogokat) bitorló ZeniMax/Bethesda hülye lenne, ha időnként meg nem próbálkozna valami újjal ezalatt a cím alatt. Naná, hogy a mozgóképiparhoz hasonlóan itt is leginkább a reboot/előzmény/folytatás-tengelyen zajlik a profitszerzés.

Aú, Frankenstein! – Stuart Beattie: I, Frankenstein / Én, Frankenstein

Semmi probléma nem lenne az Én, Frankenstein frappáns címet viselő opusszal, ha ezt a filmet Uwe Boll csinálta volna. Bár ha ő csinálta volna, valószínűleg legalább szórakoztató lenne, nem pedig ennyire unalmasan és színtelenül pocsék. Ehhez képest pedig kifejezetten megdöbbentő, hogy ugyanaz az ember írta (és ezúttal ült a rendezői székben) ezt az értelmetlen badarságot, mint az idén éppen tíz éves Collateral – A halál zálogát.

Csoda New Yorkban – Harald Zwart: The Mortal Instruments: City of Bones / A végzet ereklyéi: Csontváros

Talán nem túlzás azt állítani, hogy az első Harry Potter-könyv megfilmesítése óta a fantasyvel higított young adult és coming of age regények egyre nagyobb hatást gyakorolnak film és irodalom kapcsolatára. Az elmúlt bő tíz évben J. K. Rowling regényei mellett ugyanis olyan hasonló sorozatok kerültek vászonra, mint az Éhezők viadala, az Alkonyat vagy a Percy Jackson és az olimposziak – több-kevesebb sikerrel. És ha éppen nem is rajongunk különösebben egyik ilyen filmért sem, a többnyire megbízhatóan közepes színvonalat nem vitathatjuk el tőlük.

Hirosima gyermeke – Sindó Kaneto-portré 2.

Sindó Kaneto A kopár szigettel ért a csúcsra, de a továbbiakban sem adta alább, jobb filmjeinek többségét csak ezután készítette. Bár az Onibabával kezdve egyre kommerszebb munkák kerültek ki a keze alól, számos filmje értelmezhető A kopár sziget továbbgondolási kísérleteként is, amit felülmúlnia ugyan nem sikerült, de szerzőisége, ars poeticája tovább fejlődött.

Namazu evolúciója – Bevezetés a Kaiju-eigába (szörnyfilmek) 1.

A japán kaiju (vagy Daikaiju) eiga nyersfordításban szörnyfilmeket jelent. Ennek nyitánya az 1954-es Gojira volt, ami később kapta a nyugatosított Godzilla nevet. Népszerűsége életre hívta a műfaj (első) 15 éves virágzását, amelyben a fenyegető szörnyek nemcsak az emberek barátaivá, hanem gondoskodó apává is váltak. 

Ördögi nő – Karyn Kusama: Jennifer's Body / Ördög bújt beléd

Jennifer (Megan Fox) tűsarkúban mozgó, tüzes testében egy véröklendezően dögös és meghökkentően ádáz démon lakozik. Ha azonban a Transformers hősnője továbbra is szexmániáját és vetkőzési hajlamát szeretné kamatoztatni, akkor a pornófilm alkalmasabb lehet, mint a hollywoodi mozivászon további szennyezése. Kevés a helyszín, hiányoznak a mutatós horrorelemek és a keretbe foglalás sem bírja el ezt a könnyű, erőtlen filmet.

Damien visszatér – Újrahasznosítás előtt az Ómen

Június 6-án, reggel 6-kor születni baljós előjel – legalábbis a hollywoodi gondolkodásmód szerint. Nem is születhet más ekkor, csak az Antikrisztus. Főként ha nem hivatalos adoptáció során egy nagyhatalmú amerikai diplomata gyermekévé lesz, hogy öt év múlva a dúsgazdag Thorn-dinasztia történetét titokzatos balesetekkel, egyre bizarrabb tragédiákkal árnyékolja be. Hogy aztán nevelőanyját őrületbe és halálba kergesse, nevelőapját pedig a rendőrök pisztolya elé, amikor az megszentelt tőrökkel készül leszúrni őt.

Digitális Bosch-szörnyek a Los Angeles-i pokoldizájnban – Francis Lawrence: Constantine / Constantine – A démonvadász

A Constantine műfaja képregény-adaptáció, fantázia, horror. A film a Hellblazer című képregényből inspirálódon, s ez (a forrás gazdag fiktív világának a megteremtése a filmben) olyan formai szabadságot ad, aminek csak a költségvetés és az alkotók képzelete szab határt. A műfajok között ma gyors és könnyű az átjárás, ez abból is látszik, hogy a képregényből lett film premierjével egyidőben már kapható a boltokban a filmből készült számítógépes játék is.